A Kikelettel kezdődik a felkészülés a pünkösdi sortáncjárásra – sajtóközlemény.
Bár pünkösd még messze van, Gútán már november 28-án megkezdődik a felkészülés a település egyik legrégebbi és legismertebb népszokására, a pünkösdi sortáncjárásra. A Kikelet Ifjúsági Néptánccsoport ezen a napon tartja az első próbáját a II. Rákóczi Ferenc Alapiskola tornatermében, ahol ezentúl minden szombaton Mészáros Dóra és Tornóczi Benedek irányításával csiszolják a lépéseket a 2027. május 16-i eseményre.
A gútai sortáncjárás nem csupán egy a sok tavaszi rendezvény közül, hanem a helyi Csemadok-alapszervezet legrégebbi és legnagyobb eseménye, amely egyben a Felvidéki Értéktár része is. A szervezők és a helyiek szerint a néptánc ebben a közösségben jóval több puszta koreográfiánál: tartást, összetartozást, barátságokat – és nemritkán szerelmeket is – ad a fiataloknak, miközben generációról generációra, családi örökségként és szóbeszéd útján él tovább az a tudat, hogy a nagyszülők is ugyanezeket a lépéseket járták.
A hagyomány gyökerei egészen a 19. század második feléig nyúlnak vissza, bár a történelem viharai többször is átírták a forgatókönyvet. A századfordulón még négy-öt helyszínen állítottak vámkereket a településen, a két világháború között azonban ez a szám kettőre, az Alvégre és Purukra szűkült. A második világháború és az azt követő jogfosztottság évei alatt a szokás szinte teljesen eltűnt, és csak az 1950-es években, a helyi Csemadok megalakulásával élesztették újjá, eleinte kizárólag hagyományőrző jelleggel. Eredeti, egyházi kötődését végül a rendszerváltás után nyerte vissza a rendezvény.
Arról, hogyan is zajlott ez az egész régen, egy 1976-os néprajzi gyűjtés ad pontos képet, amelyet a Csemadok Központi Bizottságának szakemberei készítettek Füri Ernő elbeszélése alapján. Ebből kiderül, hogy a sortáncjárás elnevezése onnan ered, hogy a fiatalok pünkösdhétfőn ebéd után sorra felkeresték és felköszöntötték a falu vezető embereit. A legények és a lányok a kocsmákban gyülekeztek – olykor egyszerre három helyen is –, majd legalább nyolcpáros csoportokba rendeződve, cigány- vagy fúvószenére indultak útnak. A párok egymás kisujját fogva, csárdásütemre haladtak, miközben az első pártól indulva hullámszerűen megforgatták a lányokat a legények felemelt jobb karja alatt.
A menetet egy feldíszített vőfélybotot tartó lovas küldönc előzte meg, aki előre bejelentette a táncosok érkezését a kiszemelt portákon. A házaknál az első legény mondott köszöntőt, amiért borral kínálták a csapatot, a legény zsebébe pedig pénzt dugtak. Ezt követően az első pár tagjai felkérték a háziasszonyt és a házigazdát, és két-három perces, forgással tarkított kétlépéses csárdásba kezdtek, mielőtt újra sorba álltak volna, hogy továbbinduljanak a következő házhoz. Bár a világ azóta sokat változott, a november végén induló próbák célja jövő májusban is ugyanaz lesz: életben tartani azt a közösségi élményt, amely több mint másfél évszázada összeköti a gútaiakat.
