Menj el szavazni október 29-én és karikázd a 29-est a megyei listán! POLITIKAI HIRDETÉS Oslanec Zoltán 10 éve először mérette meg magát, mint képviselőjelölt. 2018-tól pedig polgármesteri pozícióból szerette volna…
PR
-
-
Rekeszizmokat igénybe vevő akció a szomszédos városban. Kíméletlen humorú szlovák standuposok fogják egymásnak adni a mikrofont Naszvadon. A városi művelődési központban október 9-én, vasárnap, délután fél öttől a „Silné Reči”…
-
2022-ben nem emelkednek az árak. Térségi hírportálunk meglehetősen jól fejlődött az eltelt évek alatt. Régiós szinten az olvasottsági/látogatottsági statisztikánk sok esetben konkurenciaképes más hírportálokkal. Néhány statisztikai adat: indulásunk óta a…
-
Jóformán a semmiből hozták össze a vállalkozást, amely ígéretes jövő előtt áll. Ismeretlen terepen is lehet helytállni, ha kellő elhivatottsággal viszonyul hozzá az ember. Ezt fogalmazta meg a gútai Fekete…
-
A gútai Páczer Tamás sokoldalú ember. Villanyszerelő, alpinista, arborista. Minderről részletesen mesélt. Huszonöt évesen olyan pályát tudhat maga mögött, ami sok embernek dicséretére válna. Villanyszerelőnek tanult, majd mégiscsak másfelé vitte…
-
Fakivágást végzünk nehezen megközelíthető helyeken, kerítések, épületek, forgalmas úttestek közelében – olvasható ajánlásukban. De mit is jelent ez pontosan? Láncfűrész hangja hallatszik már messziről. Komáromban járunk, a Nyári utcában. A…
-
Ha dinnye, akkor Bagin. Halljuk lépten-nyomon e térségben. Ám ez nemcsak üres frázis. A Gúta-Bogyarét úttengely mentén fából készült árusító helyen kínálják az ízletes portékát. E riporttal másokra is felhívnák…
-
Robotokkal és spiritualitással, és ezek összefüggő hálózatával kívánja megszólítani leendő növendékeit a Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont, amely újra beindítja a középfokú oktatását. Innovatív oktatási megoldásokkal, fiatalos, lendületes és az új igényekre…
-
Szinte észrevétlenül alakul át a régió egyik legjelentősebb építőipari vállalata. Mit kínál? Mit ad? És hová tart? Erről diskuráltunk Lengyel Szilárddal és Krisztinával. Telephelyük a Gútától Érsekújvár irányába vezető főút…