Megszerette a nomád életet. Megjárt ötven országot, letekert 91 ezer kilométert, de még mindig valami hajtja. Egyszerűen él, de boldogan. Ifjúságfalván járt, akkor mesélte el a tanulságos élettörténetét.
A kissé hűvös nyári napon egy üzenet várt, Ham Erika, a Tip-Top Büfé szíve-lelke jelezte, Maty Amaya, a híres argentin világutazó ismét tájainkon jár. Felkerekedtem, hogy személyesen is megismerjem az elszánt férfit, aki dacol szinte mindennel, amit ma ismerünk. Érdekes figura. Ez volt a megállapításom, amikor megláttam szerényen, visszahúzódva ülni az ifjúságfalvai büfé teraszán.
Hola – köszönök már a távolból és szinte felüdül ettől. Egy idegen, aki az anyanyelvén szólítja. S mi több, még pár mondatot spanyolul is váltottunk. Ha már, akkor legyen emlékezetes.
És éppen erről az emlékezetességről mesélt Maty (ejtsd: Mati – magyarul egyébként Mátyás), amikor a hogylétéről érdeklődtem. Előhozakodott a viharvert papírtérképpel, elmutogatta, az elmúlt 3 évben keresztül-kasul bejárta Európát: Spanyolország, Portugália, Franciaország, Hollandia, Magyarország, Szlovákia, Lengyelország, Litvánia és Oroszország de járt az afrikai Marokkóban is – hogy csak a főbb állomásokat említsük. Azt megelőzően Dél- és Közép-Amerikát szelte át. A hat év alatt összesen 91 ezer kilométert tett meg. Megannyi kalandos túrán van túl. Mind valamiért emlékezetes.
„Már nem az az ember vagyok, aki elindult otthonról” – fogalmazza meg velős ars poeticáját az argentin világutazó. Kétségbeesésében indult világgá, otthonra lelés lett a vége – miközben folyamatosan rója a kilométereket.
„Nem volt ez magától értetődő, hogy világgá megyek. Úgy alakult, hogy 2014 tavaszán elveszítettem mindent, ami fontos volt számomra: munka, ház, autó, feleség. Egyik napról a másikra. De tényleg. Holott egy egészségügyi laborban dolgoztam, meglehetősen jó fizetésért. Ám aztán beütött a válság és mindenem odaveszett. Egy ideig sirattam magam, aztán fogtam a kerékpáromat, amit a szüleimtől kaptam és elindultam. Fogalmam se volt, hová, csak el San Juanból. A családomnak azt mondtam, két hét múlva jövök. Ennek már hat éve” – kezdi a történetét Maty Amaya.
Kezdetben csak a saját kontinensén járt-kelt, majd egyre távolabb merészkedett. Bejárta Argentínát, Brazíliát és Mexikót. Ám Közép-Amerikáról bár tudna, de nem hajlandó mesélni. Vagy túl fájdalmas, vagy túl félelmetes.
Nincstelenül vágott neki a nagyvilágnak, ám sokkal több értékre lelt, mint az elsőre bárki is gondolná. „Valahogy mindig rátaláltam a jólelkű emberekre, akik segítettek. Akár egy pohár vízzel, némi elemózsiával. Vagy csak jó szóval, esetleg pár euróval. Repülőre is így jutottam fel. Amikor megtudták, hogy világutazó vagyok, megvették a jegyet és már szállhattam is. Így kerültem Európába.”
Úgy meséli, hogy a téli időszakban a földrész déli részén teker, nyáron pedig elkerekezik az északi tájakra. Szerényen él és úgy mondja, mindene megvan.
„Sokkal jobban élek most, mint korábban. Holott lényegében anyagilag nincstelen vagyok. Ám az a belső gazdagság, amim van, semmihez se hasonlítható. Változott a belső értékrendem. Míg korábban hajtottam, mint a vadőrült az életemben, megtanultam lenyugodni, békésen szemlélődni és áthelyeződtek a hangsúlyok. Ma már számomra más a fontos. Hogy legyen hol lehajtanom a fejem. Hogy legyen mit ennem. Hogy legyen mit innom, és hogy legyen mit magamra vennem. És ez mind megvan. Sosem voltam még ennyire boldog.”
És ahogy ezt meséli, ezek nemcsak üres frázisok, hanem közben csillog a szeme. Hálás. Minden egyes dologért, amit kap.
„Sok mindent annyira magától értetődőnek veszünk, hogy fel sem merül bennünk annak jelentősége, csak amikor már elveszítjük. Tudok örülni az apróságoknak. Egy pohár víznek, kedves szónak. Vagy mérhetetlen örömet érzek, ha valaki behív magához és ott lezuhanyozhatok, vagy hogy puha ágyba fekhetek. Ezek olyan dolgok, amik másoknak fel sem tűnnek. De a szabad ég alatt élek, nomádként. Tekeréseim során vagy a strandon, vagy az erdőben állítom fel a ’haciendámat.’”
Egészen elképesztő élettapasztalata van. Úgy mondja, hogy az elmúlt hat év alatt egyszer sem volt beteg, nem is szorult orvosi kezelésre. Nem tudja, csak sejti, hogy amiatt, mert állandóan kondiban tartja magát. Szüksége is van rá, hiszen a járgánya több mint száz kiló és helyettesít a házát. Van fürdőcsomagja, kajacsomagja, ivóvízcsomagja, nyári illetve téli ruhacsomagja. Semmi nem tudja őt meglepni.
„Minden probléma csak egyszer üti fel nálam a fejét. Másodszor már nem esem abba a hibába, hogy megismétlődhessen. Amint megtörténik, megfigyelem, elemzem és legközelebb kiküszöbölöm. Így élek. Állandóan tanulva és mindig odafigyelve minden részletre. Hamar kiismerem az embereket is. Elég belenéznem a szemükbe és nem tudják elrejteni valódi énjüket. Minden látszik és mindent észreveszek. Kialakult ez a képességem az évek alatt. Nagyon jó emberismerő lettem.”
Nem tud különbséget tenni ember és ember között. Mind a maga csomagját cipeli. Ki jobban, ki kevésbé. Maty azt mondja, számára maga az élet a legjobb dolog. Semmi más nem számít.
Simán halad. Még a határokon se volt fennakadása, bár ezen időszakban, amikor is a koronavírus miatt bezárkóztak az országok, nem volt egyszerű, de az is megoldódott. Éppen Görögországban tartózkodott, amikor egyszer csak arról értesült, hogy nem lehet elhagyni az országot, mert lezárták a határokat.
„Nem értettem. Ugyanis nem olvasok újságot, nem nézek tévét, nem követem a híreket. Csak haladok a magam tempójában. Mások mondták, hogy most egy ideig egy országban kell maradnom. Szerencsémre azonban egy görög rendőr magához vett, egy hónapig laktam nála a házában. De Oroszországba is simán átjutottam. A határon sokat segít az argentin mivoltom, mivel azokat könnyen átengedik. Az Európai Unióban négy hónapot tartózkodhatok, aztán csak egy pár napra kell kilépnem és visszatérhetek.”
Közben Erika elkészítette a gazdagon megrakott lángost. Maty elárulja, bőségesen jóllakott. Bablevest és kolbászt fogyasztott. Ám javarészt a magával cipelt tésztát fogyasztja, mindenféle szósszal. Néha rizst eszik. Meg sok zöldséget. Előfordul, hogy édességet is elmajszol.
A Gúta melletti Ifjúságfalvára azért érkezett ismét, mivel jó embereket ismert meg. Egy kicsit elidőzik, majd továbbáll. Visszateker Magyarországra, aztán irány Ausztria. A többi pedig kialakul. Nem tervezi a jövőt. Alakul ami alakul. Megállapodva, de ahhoz olyan nőt kellene találnia, aki képes tolerálni a világutazói életstílusát. Egy helyben ugyanis nem maradna.
Az elmúlt hat év alatt járt a szülőhazájában. Szüleivel tartja a kapcsolatot. Van okostelefonja, hetente többször értekeznek. Blogot is vezet, facebookon és az instán is fenn van, ahol követni lehet, merre jár éppen. Elárulja, könyvet is írt, elég terjedelmeset. Élettapasztalatáról. Az ismerősöknek, kedves embereknek elküldi mailben.
Semmiben sem szenved hiányt. Maty Amaya azt mondja, mindene megvan, amire igazán szüksége van. A bringáján minden megtalálható, amire az életben maradáshoz neki szüksége van. Még családjai és barátai portréi is folyamatosan a szeme előtt vannak. És éppen ez segít neki a nehezebb időszakokban. Amikor szomorú csak ránéz a képekre és emlékezteti magát, hogy mindene megvan, amire igazán szüksége van. Mindent elraktároz az elméjében és megéli teljes egészében az érzéseit. Szívvel-lélekkel él. Vallja, hogy csak úgy érdemes igazán!
Fotó: a szerző + Maty Amaya instája
