Az oltás és a megbetegedés is hozhat magával negatív következményeket, ám az esélyek arányai annyira valószínűtlenül különbözőek, hogy az értelmes szülő a hatványozottan kisebb kockázatot vállalja, amikor beoltatja a gyermekét. …
Koronavírus
-
-
Egészségügy
Azoknak is koronavírus-teszteredmény érkezik, akik nem vettek részt a vizsgálaton
írta: GútaOnlineírta: GútaOnlineEgyre többen kapnak arról értesítést, hogy nem fertőződtek meg, akik nem is igényelték. Olvasóink hívták fel a figyelmünket arra, hogy többen is úgy kaptak negatív koronavírus-tesztről értesítést, hogy alávetették volna …
-
Egészségügy
Letesztelték a két gútai Idősek otthona lakóit és dolgozóit is
írta: Borka Rolandírta: Borka RolandMegtörtént a helyi szociális intézményekben lévők koronavírus-tesztelése. Nem találtak pozitív koronavírus-fertőzöttet a két gútai Idősek otthona lakói és személyzete között. Minderről az illetések számoltak be. Rövid sajtótájékoztatón Murányi György, a …
-
Riport
Aranykezű asszonyok Gútán ökoprojekttel emlékeznének a koronavírus-járványra
írta: Borka Rolandírta: Borka RolandSaját kezükbe vették a kezdeményezést, örök mementót állítanának a jelen nemzedékkel a jövő generációjának. Önkéntesen, lokálpatrióta szemlélettel. Miután beütött a koronavírus-járvány Szlovákiába, az első sokk után a gútai aranykezű asszonyok azonnal a tettek mezejére léptek és …
-
Korábban érkezhetnek meg az egyes fázisok az intézkedések enyhítésében. Erről szólt a miniszterelnök. Eredetileg a nagyobb, ezer négyzetméteres alapterülettel rendelkező üzletek csak az enyhítések bevezetésére született terv harmadik fázisában nyithattak …
-
Visszafogottan derűlátó előrejelzéssel számol a város vezetősége. Egyelőre a fegyelmezettségre apellál a város vezetősége a gútai életet illetően. A csütörtökön a városi hivatalban tartott sajtótájékoztatón a koronavírus-fertőzés okozta járvány alakulásáról …
-
EgészségügyRégió
Megvan az első komáromi koronavírus-fertőzött
írta: Borka Rolandírta: Borka RolandA járásban immár négy esetet tartanak nyilván, egy közülük meggyógyult és hazatérhet. Már egy komárominál is kimutatták a koronavírus-fertőzést, férfiről van szó, aki Magyarországon dolgozott, ám mielőtt visszatért volna, önként …
-
Az Érsekújvári járásbeli településről származó nő külföldön járt. Újabb pozitív koronavírus-esetről érkezett információ a térségünkből. Egy kamocsai nő külföldről érkezett vissza, ezért az egyik állami karanténállomásra került, a szűrés kimutatta …
-
EgészségügyRégió
Már Komáromban is van igazolt koronavírus-fertőzött
írta: GútaOnlineírta: GútaOnlineA három ismert esethez hozzájött még egy a járásban. Komáromban is kimutatták a koronavírus-fertőzést egy férfinél – jelentette korábban az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja. Frissítés: a Komáromi Regionális Közegészségügyi Hivatal …