Komáromban később ugyan, ám még a tanév vége előtt megtartották a pedagógusnapot, amin egy gútait is elismertek. Varga Tamás tanár úrral beszélgettünk.
Közösségi oldalán sejtelmes és nem szokványos üzenettel tette közzé a díjazásáról szóló értesítést. Parafrázisként azt, hogy az ördög a viharhoz Önt nem tartotta elég erősnek, hogy legyőzze a vihart, most pedig Ön vihar. Kinek szólt az üzenet?
Minden kezdő pedagógusnak megvannak a maga csatái. Kezdőként az egyik volt kolléganőm azt mondta, hogy teljesen alkalmatlan vagyok a pályára. Részben, de nem egészben neki üzentem, személyét azonban nem szeretném felfedni.
Azóta találkozott ilyesmivel, hogy eltántorítsák?
Mindig vannak olyan időszakok, megjegyzések, amik ezt eredményezhetik. Mert valaki valamit mindig félreért, vagy épp ha másként csinál valamit, akkor jön az, hogy úgysem fog sikerülni, minek ezt csinálni, kellően megfizetnek-e és ilyesmik… Megpróbálok ellene menni az ilyen visszatartó, negatív hozzáállásnak. Nem azt próbáltam érzékeltetni, hogy más pedagógus vagyok, hanem azt csinálom, ami szerintem hatékonyabban működik. Valahogy máshogy képzelem el a tanítási folyamatot. Innovatívabb módon, szórakoztatva szeretném oktatni a gyerekeket. Akár fejlesztő feladatlapokkal, akár témára épített társasjátékokkal.
A társasjátékra még visszatérünk. Meglátása szerint ezt értékelhették a pedagógiájában?
Véleményem szerint igen. A földrajzóra nem abból áll nálam, hogy megbeszéljük és leírjuk, hanem, feladatlapokat oldunk, melyen olyan kérdések vannak, amikre a válaszokat a tanulónak kell a térképük, illetve a megadott szövegrészletek vagy saját megszerzett tudása alapján meglelnie.
Megerősítették abban, ahogyan a pedagógiáról vélekedett?
Amit elképzeltem a pedagógiáról – már amit az egyetemen tanítanak – az szöges ellentétben van a valósággal.
Mondjon példát is!
A pedagógiai szakirodalom megszabja, hogy bizonyos módszerekkel milyen eredményeket lehet elérni. Ez egészen addig „működik”, míg be nem raknak egy osztályba, ahol különböző összetételű diákközösség van. Mert attól kezdve már kivitelezhetetlen. Hiszen különféle szinten lévő gyermekhez különféle hozzáállás szükséges. A pedagógusnak ki kell találnia valamit, ami mindenkinél valamilyen szinten működik és izgalmassá válik. Fontos, hogy egy diák megtalálja a tanóra alatt a témában az érdekességet és az adott feladatrészben az örömet, ugyanis elengedhetetlen, hogy az óra végére sikerrel vegye az akadályokat és azt élménnyel zárja.
Ennyire elavult a pedagógia-oktatás?
Teljes mértékben. Jelen pillanatban a Szlovák Köztársaság iskolaügyi rendszere alkalmatlan a XXI. században lévő igények kielégítésére és az abból fakadó oktatásra. Nincs elég gyakorlati képzés az egyetemi oktatásban, nem küldik ki a leendő pedagógusokat elégszer a különböző tapasztalatszerzésre, s ha ki is mennek szegények, nincs időbeli keret eleget tanulni belőle. Szerintem a kezdetektől, szemeszterenként egy hetes gyakorlatokra lehetne küldeni a pedagógusnak készülő ifjúságot. Valamint nagyobb szűrést végezhetnének a felvételikor, mivel amíg egy adott jelölt nem tud rendesen olvasni, szöveget értelmezni, sőt, helyesen írni, amit adott esetben néha maga a gyerek javít ki, addig nagy gondok vannak.
Sokan egyetértenek, hogy reformra van szükség.
Amíg azonban hozzá nem értő, a pedagógiához vajmi kevés közzel rendelkező „szakminiszterek” váltják egymást, addig nem sokra jóra lehet számítani.
Egy sor kérdést megnyit ez a felvetése. Hol látja azokat a sarokpontokat, amiken el lehetne indulni?
Elsősorban a szűrést helyezném előtérbe. Egy ember ne úgy menjen pedagógusnak, mert nem vették fel máshová, hanem akarja csinálni, élvezze, és ez legyen a hivatása. Emellett persze fizessék is meg érte. A jelenlegi pedagógiának a XXI. század elvárásainak kellene megfelelnie. Ami magába foglalja a megfelelést és felkészülést a kor követelményeihez. Paradoxon az egész.
Mégis közben fejlesztheti a saját didaktikai módszereit, aránylag szabadsága van.
Még szerencse. Mert ha azt tanítanám, amit a Szlovák Köztársaság iskolaügyi minisztérium oktatási intézményeinek előírnak, akkor nagyon kusza lenne a végeredmény. Ezt úgy értem, hogy túl nagy mennyiségű tananyagot kell a diáknak elsajátítania, aminek legalább negyven százalékára ebben a formában semmi szüksége. Nem adatbankokat akarunk. Túl gyors ez az információkat halmozó társadalom. Nem azt kell megtanítani, ki hol született, mit csinált, milyen szabályokat fektetett le, hanem azt, hogy hol és milyen módon találja meg a keresett infót a gyerek. Az a cél, hogy képes legyen eljutni a válaszig. Nem azt kell tudnia egy alapiskolai tanulónak például a matematikában, hogy mi a szinusz, kotangens, vagy a magyar irodalomban dátumra pontosan ki hol született, s címekre pontosan ki mit írt. A ma gyermekének elemi számolásra, olvasásra, a szöveg értelmezésére, az angol nyelv ismeretére és informatikai tudásra van szüksége, amik ötvözetére később építeni lehet.
Nem egy iskolában tanított. Jelenleg a komáromi Jókai Mór Alapiskolában oktat. Hol szerezte a legnehezebb tapasztalatokat és a Jókai e tekintetben milyen intézmény?
Minden tanintézmény más. A benne lévő pedagógusok szakmaisága, a diákok társadalmi összetétele. Más egy kisvárosi tanintézmény, mint egy fél „level”-lel nagyobb városban található iskola. A kontrasztok is mások.
Miben?
Más egy kisvárosi diák mindennapi élethez való hozzáállása, mint egy nagyobb településről származó tanulóé. Másak az értékek és mások az őket érő mindennapi hatások.
Ez tudásbeli különbségekben is megnyilvánul?
Meglátásom szerint ugyanaz. Ha egy gyermekkel óvodás kortól folyamatosan foglalkozva van, egy adott közösségben mozog, akkor az később máshogy fog teljesíteni, mint egy olyan gyerkőc, akinek a „tökmindegy mi lesz”, vagy éppen az „ejj’, de ráérünk arra még”, illetve a „senkit se érdekel mi van, csak éljük túl a napot” elvet vallja.
Ugyanez lecsapódik a Jókai iskolában is?
A Jókai Mór Alapiskola Komárom város szélén található intézmény, részben kertvárosi és részben lakótömbi környezetben. Mely így egy teljesen átlagos alapiskolává teszi azt. Egy kifejezetten jó leképezése a diákság összetétele a mai társadalomnak.
Az oktatási miniszter többször kijelentette, nagyobb szabadságot adna a tanintézményeknek. Ez járható út?
Ha ez a szabadság abból áll, hogy az öt államilag engedélyezett kiadótól lehet beszerezni a tankönyveket, akkor azt nem látom célszerűnek. Ez ugyanis nem fog akkora szabadságot adni, hogy az adott intézmény eldönthetné, milyen irányt vegyen fel, illetve miképpen tanítson egy adott tananyagot. Ebből lerí a szakmaiatlanság. Meglehet, a miniszternek vannak szaktanácsadói, ám ez eddig nem igazán mutatkozott meg. Elég sok érdekes döntés született mostanság. Személy szerint hibás döntésnek tartom azt is, hogy idén elmaradt az érettségi vizsga. Persze ez mind magánvélemény.
Miért?
Mert ingyen kapták, nem dolgoztak meg érte, mert nem zárult le egy szakasz az életükben. Aki évekig keményen készült arra, hogy bizonyságot tegyen tudásáról, annak csalódás volt a döntés. A másik értelmetlen kijelentés az volt, hogy nem szabad buktatni. Ugyanis ennek a kijelentésnek a hatására tették fel a kezüket a „sokat dolgozó diákok” és várták a jószerencsét. Ezt később ugyan finomították, de éppen ezekben az apró dolgokban mutatkozik meg a hozzá nem értés.
Az érettségire visszatérve: mitől nagyobb értékű egy adott vizsgára való felkészülés, mint az egész éves tananyag-elsajátítás?
Mert úgy vagyunk szocializálva, hogy az érettséginek van súlya. A vizsga a megszerzett tudásnak a megmutatása, hogy mire képes a diák, mit tudott elsajátítani a középiskolai időszaka alatt. Egy irányadó, hogy mivel indul neki a választott pályájának. Valamint az élete szakaszának egy olyan lezárása, ami után van, aki már bekerül a munkaerőpiacra és zárul az iskolai korszaka, vagy épp pont akkor bontakozik ki és kap rá a tanulás ízére.
Még akkor is jónak látja, ha aztán azt a tudást elfelejti, mert csak bemagolta?
Az alapjai megmaradnak, és az minduntalan visszatér.
Szót ejtettem a memorizálásról. Nem számít felüdülésnek éppen az, hogy az érettségire ezt nem kellett alkalmazni?
Ez tény. Ám az volt a gond, hogy napról napra változtattak. Hol meglebegtették, hogy meg lehet tartani, hol pedig lefújták. A végén már nem volt súlya, hiszen a diák hiába tanult, nem kellett a tudásának szintjéről és birtokáról számot adnia. Talán a szakérettségik hiányát érzem leginkább. Megtartható lett volna, csak akarat kérdése.
Felvetették a nem buktatás intézményét. Ezt is gondnak látja?
Először kijelentették, hogy se egyest, se ötöst nem lehet adni. Csak tudniillik, a gyermek, ha teljesít valamit, azért elvárja az értékelését. Voltak, akik aztán nem törődtek a tanulással. Ugyanis hiába tartottunk online tanórákat, hiszen az volt az üzenet: „ha nem teljesítesz, nem gond, akkor is túlélsz”. Már nem is vettek részt aktívan az órán. Nem volt lehetőség a számonkérésre, vagy arra, hogy megbeszéljük csoportosan azt, ami hiányosság lenne. Mert vagy felkelt reggel és csatlakozott vagy nem. A diák simán kikapcsolhatta a kamerát és a hangot, és még ha be is volt jelentkezve, de közben a legnagyobb nyugalommal aludt.
A Covid-19 járványa eléggé nagy kihívás elé állította a pedagógus társadalmat. Hogyan tudott létezni Ön és pályatársai?
Úgy látom, hogy magát a pedagógus társadalmat negatívan érintette a Covid utáni digitális élet. Nem voltak rá felkészülve. Akik amúgy is használták az IKT-eszközöket, azoknak nyilván egyszerűbb volt az átállás. Nekem nem volt kiesés, mert már eleve erre volt kidolgozva az átveendő tananyagaim többsége a mindennapi oktatáson belül. Nagy segítség volt, hiszen nem kellett külön kidolgozni.
Említette azokat, akiket aztán hidegen hagyott az oktatás. Milyen mértékű szelekcióról beszélünk?
Úgy vélem, mintegy húsz százaléka lemorzsolódott, teljesen kivonta magát a forgalomból. Se kép, se hang. Ez a társadalmi helyzettől is függött. A saját magát huszonegyedik századi szabadelvű szülő simán kijelentette, hogy jól van, fiacskám, majd egyszer tanulsz. Ilyennel nagyon nehéz mit kezdeni. Aztán persze voltak, akik számára nem volt elérhető az online rendszer. Osztályösszetételtől és a tanártól is függött.
Milyen volt az Ön tanóráin a helyzet?
Minden nagyképűség nélkül állíthatom, hogy viszonylag nagy számban voltak jelen. Persze, mint minden esetben, az én óráimon is voltak notórius lógók. Azonban minden szükségeset átvettem. Szerencsére az új tanévbe semmilyen tananyagot nem viszek át. Elegendő időm volt mindenre. És még videómegbeszélés keretében a diák elmondhatta az adott tananyagban tapasztalt problémáit, amiket aztán elmagyaráztam neki.
Mindez alkalmazható más tantárgyakra is?
Végül is igen, bár ez órafüggő. Hiszen Ady Endre nem fog új verset írni. Azonban a biológiában, kémiában és földrajzban mindig vannak új dolgok. Ezért például a három évvel ezelőtti feladatlapjaim alig érnek valamit, mert hát a világ folyamatosan változik.
Mit szerethetnek Önben a diákjai?
Hát erről talán őket kéne megkérdezni. Ami biztos, vannak szabályok, amiket minden tanév elején tisztázunk, közösen elfogadunk, és azok alapján visszük az egészet. Vannak, mert kérem őket és ebben az esetben nem vagyok demokratikus. Úgy gondolom, szükséges, hogy bizonyos szabályokhoz tartsák magukat már az alapiskolában is, amit aztán a középiskolában és az életben is használhatnak. Ezekhez a megbeszélt és közösen rögzített keretekhez ragaszkodom, s elég szigorúan is veszem.
Mennyire lehet és kell a huszonegyedik századi eszközöket a tanórákon használni?
Megkerülhetetlenek, hiszen azokkal élünk, a mindennapjaink részei. De emellett fontosnak tartom a fizikai írást is. Ha azt elfelejtjük, akkor megbuktunk. A tankönyvek kiindulópontnak is megfelelnek. Ahhoz pedig, hogy tájékozódjunk és magát a földrajzi tananyagot hasznosítani tudjuk szükséges az atlasz vagy egy térkép. Elvégre közlekedni, kirándulni és új tájakat felfedezni szinte mindenki szeret.
Nem elég a GPS?
Nem! Mert ha nem tudom honnan hová szeretnék jutni, vagy épp mit akarok megkeresni, akkor nem sokra megyek. A diáknak tudnia kell, hová kell eljutni, ismernie kell a helyzetképeket. Az már viszont az én dolgom, hogyan mélyítem el ötödiktől kilencedikig.
Az internet elterjedésével és könnyen hozzáférhetőségével egyenes arányban nőtt az álhíreket és a hamis információkat tartalmazó honlapok száma. Hogyan lehet a tanulóval kiszűrni a haszontalan információkat?
Ugyanilyen gond a tankönyvekben is van, de azokat szakembereknek szükséges kiszűrni. Mert bizonyos dolgok nem léteznek. Nincs Piros-tenger, csak Vörös. Ahogyan a Csukotka-félszigetet se lehet megtalálni, mert nem létezik. Vannak azonban honlapok, ahol száz százalékosan hiteles és elfogadott információkat lehet találni és ezekre mindig hangsúlyosan felhívom a figyelmet. Egy idő után már a diák magától fogja tudni, hogy nem feltétlenül a keresőoldal első találatára kell kattintania, hanem eleve az adott oldalt keresi fel. Álhírek, összeesküvések mindig lesznek. A világtalant pedig nem tudod megváltani, hogy lásson is. Sokat segít a szülőkkel való együttműködés. Hiába mond egy tanár valamit, ha otthon más befolyás éri a gyermeket. Csinálhatsz te bármit, ha az osztályösszetétel háttere olyan, hogy nem mindig pozitív kimenetel felé irányítja a csapatot. Szülők nélkül nem lehet sikeres gyermeket nevelni és felkészíteni az életre.
Pozitív visszhangot váltott ki Gútán a városi történelmet és földrajzot is ismertető társasjátéka. Komáromi vonatkozásban is lesz ilyen?
Számíthatnak rá a gyermekek. Van felkérés, tervben van és rövid időn belül megvalósul. Intézményünk nagy átalakítás alatt áll. Nyelvi és technikai osztályok lesznek, magasabb óraszámmal. És épp a technikai órák biztosítanak lehetőséget a társasjátékok kivitelezésére és legyártására, melynek fő célja lesz, hogy segítsük a főbb tantárgyak hatékonyabbá válását.
Hosszabb távra gondolva, mi lehet a következő évek legpozitívabb hozadéka?
Nem kell hozzá nagydolog. Elég lenne, ha a pedagógusi pályára irányulókat megszűrnék, elismernék a társadalomban a hivatásunkat. Mert amíg a pályán tevékenykedőkbe egyesek a lábukat törlik, nem hiszem, hogy pozitív változások lesznek. Ám, ha a benne tevékenykedők társadalmilag elismertek lesznek és a szakmaiságuk mellé a megérdemelt anyagi biztonságot is megkapják, akkor úgy gondolom, hogy ez az ország gyorsan fog felvirágozni.
Fotók: Kürti Zsolt és Fűri Gábor, illetve Varga Tamás fb profilja
