A gútai rapper olyan mélységekbe merült, amibe korábban még sosem. Ezúttal egy rendkívül őszinte és mély beszélgetést olvashattok, amelyben nemcsak az új lemezéről, a Gyere haza-ról, hanem saját életének sötétebb és fényesebb pillanatairól is megoszt megdöbbentően mélyreható részleteket. Érzelmi küzdelmekről, belső vívódásokról és az önismeret fontosságáról a polgári nevén Dang Dinh Erikkel beszélgettünk.
Tavaly év végén jelezted, eljött a változás ideje, amiről folyamatosan közzétettél infómorzsákat: diéta, fogyás, kórházi kezelés. Hogyan jött ez az életmódbeli váltás?
Az egész egy nagyon mély depresszióból indult. Nem akartam tovább úgy élni, ahogyan addig, mert a lelkiállapotom már tarthatatlan volt. Ezért változtattam – méghozzá egyszerre nagyon sok mindenen az életemben. Úgy gondoltam, hogy könnyebb feldolgozni a dolgokat, ha radikálisan változtatok. Munkahelyet váltottam, leszűkítettem a baráti körömet, az emberi kapcsolataimat, és csak a valóban pozitív hatású kapcsolatokra fókuszáltam. Elkezdtem foglalkozni az egészségemmel is, mert már voltak problémáim ezen a téren. Ahogy belevágtam ebbe az önismereti utazásba és a lelki fejlődésbe, ezzel párhuzamosan a testi egészségemet is rendbe tettem. Ahogy mondják, ép testben ép lélek, és szerintem ez teljesen igaz. Próbáltam tudatosan figyelni ezekre a dolgokra.
Hogyan változtatta meg a személyes életedet az alkotói folyamat a Gyere Haza során? Van olyan dal, ami után másként láttad a múltadat?
Az alkotói folyamat számomra valóban egyfajta mély önismereti utazás volt. A Gyere Haza elkészítése alatt újra kellett élnem a múltamat, és sokszor egy-egy dal új megvilágításba helyezte az életem bizonyos szakaszait. A Bukott Apa például olyan téma, amiről korábban sosem beszéltem nyilvánosan. Amikor ezt a dalt írtam, rájöttem, hogy egy generációs problémáról szólok. A dal segített feldolgozni a múltat, és új szemszögből látni a kapcsolatokat, amikben valaha benne voltam.
Nem féltél attól, hogy ennyire megosztó lesz?
Nem, mert mikor átlendülsz ezen a ponton, akkor már nincs visszaút. És azt sem szó szerint kell érteni, hogy én vagyok a „bukott apa”. Ez egy tipikus közép-európai sztereotípiából indul ki. Minden faluban van egy teljesen alkoholista fickó, aki a családján élősködik, és valójában jobb lenne, ha nem is lenne otthon. Ez a dal arról a helyzetről szól, amikor tényleg az a kisebbik rossz, hogy az illető egész nap a kocsmában van, mert ha otthon lenne, csak veszekedés és balhé lenne körülötte. Szóval ez egy ilyen apáról szól. Ez egy történet, és a tőlem megszokott iróniával, fricskákkal adom elő az apa figuráját. A szövegben van egy család: anya, apa és a gyerek. És mindenki a maga módján éli meg ezt a helyzetet. Az apa mindig csak megy. A refrénben is ez van:
„Éjjel-nappal munkaruhába,
Nem végzett még munkát soha.
Rozsdás bringán teker be a faluba,
Pózol, mint a Maluma,
Üres zsebek, nagy duma!
Hajnal pirkad, akkor esik be a kapuba.”
Szóval ez a refrén, és az egész dal erről a karakterről szól. Kicsit kifigurázva azt az apát, aki úgy tesz, mintha ő lenne a nagy ember, de közben mindenki lenézi. Iszik, összepiszkítja magát, az árokban alszik. A gyerek a zenébe menekül, az anya pedig a könnyeibe otthon. Ez egy erős társadalomkritika, kemény képekkel és nyers őszinteséggel. Még pofonok is csattannak benne.
Amikor ilyen mélyre kerültél, eszembe jutott a tavalyi interjúnk, ahol azt mondtad, hogy te egy „egyszerű vietnámi-magyar gyerek” vagy. Kapcsolódik ez a váltás a gyökereidhez is? Jobban elkezdtél figyelni erre az oldaladra?
Öhm… ezek olyan dolgok, amiken az ember nem is igazán gondolkodik, mert egyszerűen természetesen benne vannak az életében, tudod? Nyilván azóta szerepeltem egy vietnámi dokumentumfilmben, amely a szlovákiai magyarokról is szólt. Szlovákiában hivatalosan is elfogadták ezt mint kisebbséget, és ez egy fontos dolog. Szóval sosem zárkóztam el a vietnámi gyökereimtől, de az identitásom erősebbik oldala mégiscsak a magyar. Nem érzem, hogy ez most különösebben nemzeti töltetű lenne – sokkal inkább emberi dolog. Mostanában inkább az emberközeli dolgok kerülnek reflektorfénybe ezzel kapcsolatban, és szerintem ez független bőrszíntől, nemtől vagy politikai hovatartozástól. Az életben mindenkit érhetnek rossz dolgok, függetlenül attól, hogy fehér vagy fekete, hogy Ficót vagy Matovičot támogatja. Ebből a szempontból teljesen mindegy.
És mindez hogyan hatott az új lemezed hangzásvilágára és tematikájára?
Először is, ezt a lemezt nem eleve úgy kezdtem el csinálni, hogy „na, akkor most csinálok egy ilyen lemezt”. Tudod, amikor teljesen levetkőzöd a lelkedet, és megmutatod magad a világnak – mélyre mész, olyan dolgokat társz fel, amiket eddig senki sem ismert – az elsőre egy baromi félelmetes dolog. Egyszerűen ijesztő, hogy az emberek látják azokat az oldalaidat, amiket eddig még te magad sem mertél igazán bevallani. Nekem is meg kellett értenem és elfogadnom ezeket a dolgokat. Utólag elemeztem a saját szövegeimet is, hogy jobban megértsem magamat. Egyébként is sokat segített, hogy amit leírtam, arra mélyebben is ránéztem, hogy mit jelent számomra valójában. Szóval volt egyfajta önismereti utazás is ebben.
Akkor ez egyfajta terápia is volt számodra? Az előző lemez is az volt, de ott a cél az volt, hogy vidám, könnyed hangulatú legyen.
Igen, abszolút. Az előző albumnál az volt a terápia, hogy pozitív dalokat írtam, hogy eltereljem a figyelmemet azokról a szar dolgokról, amik nap mint nap körbevesznek minket. Egyfajta menekülés volt. De a Gyere haza albumnál már megértem arra, hogy képes legyek beszélni ezekről a nehéz dolgokról is. Idő kellett hozzá, hogy én magam is feldolgozzam ezeket.
De volt olyan pont, amikor úgy érezted, hogy már túl mélyre merülsz?
Igen, volt. És ez volt az a pont, amikor eldőlt, hogy ez az album tényleg más lesz, mint az előzőek. Folyamatosan mélyre merültem ezen az albumon. Azok a dalok, amelyekben nem merültem el igazán, vagy amelyek nem hordoztak magukban mélyebb tartalmat, egyszerűen nem kerültek rá a lemezre. Úgy voltam vele, hogy ha már belemegyek, akkor teljesen. Ha lúd, legyen kövér – legyen ez egy kegyetlenül őszinte, mély és érzelmileg brutálisan erős album. Olyan, amit más talán nem merne kimondani. Olyan, amit más nem merne bevállalni. De mindezt úgy, hogy közben zeneileg is profi és élvezhető maradjon.
Azt mondtad, hogy a Felvidéki Vegyesbolt lemez egy buli volt, míg a Gyere Haza inkább egy késő esti beszélgetés. Mi az, amit ezekből a beszélgetésekből az embereknek magukkal kellene vinniük?
Szerintem rengeteg olyan dolog van benne, amivel sok ember tud azonosulni. Nagyon mély érzelmek vannak rajta – sokat foglalkoztam az emberi kapcsolatokkal, legyen szó családról, barátokról, szerelemről vagy csalódásokról. Ezek mind olyan dolgok, amelyeken mindenki átesett már valamilyen formában. Ezek az élet állandó részei, és sokszor ezek a fájdalmak, csalódások mozgatják az embereket, akár tudatosan, akár tudattalanul. Én próbáltam megérteni, miért viselkedünk úgy, ahogy – mi emberek. És ezek a dalok mind ebből születtek. Nagyon erős érzelmi képekből építkeznek, és minden, ami elhangzik, vagy velem történt meg, vagy láttam, vagy átéreztem valakinek a történetén keresztül. Szóval ez egy nagyon őszinte album lett.
Melyik az a dal, aminél másként gondolkodtál a lemezről? Vagy már teljesen összeállt a koncepció?
Nagyjából teljesen össze van rakva, két szám keverése van még hátra, és három dalból kettő még másfél felvételre vár. De én úgy tekintek erre az egész albumra, mintha egy történet lenne. Mint egy színházi előadás: nem csak egymás után következő dalok, hanem egy érzelmi íven halad végig. Ezért is van megadva a dalok sorrendje a tracklisten, mert így épül fel az egész hangulat. Ahogy haladsz előre, egyre jobban érzed az érzelmi nyomást és mélységet, mint egy bentóbox – ahogy kóstolgatod, egyre jobban összeáll a kép. Rögtön berúgjuk az ajtót egy erős, motivációs dallal, aztán jön egy kemény társadalomkritika, ami a családok problémáiról szól. Ezután következik a Gyere Haza című szám, amely a hazatalálás szimbóluma, és kicsit a megbékélést is jelképezi önmagaddal – hogy végre eljuss oda, hogy tényleg otthon érezd magad a saját bőrödben. Ezt akartam kifejezni – hogy ez a lemez így, ahogy van, egy teljes egész, egy koncepcióalbum lett a végére. Éppen ezért érdemes egyben hallgatni, mert így adja ki igazán a teljes élményt.
A dalaid gyakran a külső és belső harcokról szólnak. Van olyan győzelem, amit a legfontosabbnak tartasz az eddigi utadon?
A legfontosabb győzelem talán az, hogy megtaláltam a saját hangomat…
Engem a személyes utad érdekelne. Valami konkrét győzelem a fejlődésedben, egy mérföldkő, ahol érezted, hogy elválsz a régi énedtől.
Ezt pszichológiailag nehéz meghatározni, mert…
Végülis mélységekről beszélünk.
A régi énem sem igazán régi, az új sem teljesen új. Valahol mindig is ilyen voltam, és mindig is ilyen leszek. Az ember változik, de ezek a dolgok mélyen bennünk vannak. Inkább az a kérdés, hogyan hozzuk ki magunkból a győzelmet… és a bukást is, mert mindkettőt lehet rosszul feldolgozni. Ugyanúgy félrevihet egy győzelem is, ahogy egy kudarc. Szóval értem, mit akarsz kérdezni, de…
Mi a gond?
Nagyon erős érzelmekről beszélünk, ezt nehéz szavakba önteni. Minden dalomban, ami a nyomorról vagy a fájdalomról szól, ott van egy szikra is. Soha nem viszem el teljesen egy végletes irányba. Mindig fel kell villannia egy kis fénynek az alagút végén, hogy lásd: van kiút.
Valami hiányzik.
Ha mondasz konkrét példákat, talán könnyebb válaszolnom.
Említek példákat, de természetesen tiszteletben tartom, ha nem akarsz rá reagálni. Most inkább arra vagyok kíváncsi, hogyan tükröződik a személyes utad a dalokban. Például… lehet, hogy nehéz lesz, de azt mondtad, mély dolgokról beszélsz. Az édesanyád elvesztése megjelenik az albumon? Hogyan élted meg? Hol látjuk ezt vissza? Hogy érezze a hallgató, hogy te és ez az album egyek vagytok?
Az édesanyám elvesztése abszolút hatással volt a lemezre. Már a borítón is ott van egy erős utalás: egy alak kinéz az ablakon, figyeli a kisfiút. Ez is erre reflektál. Például a Gyere haza című dalban szerepel az a sor, hogy „Anyu mondta, gyere haza.” Ez az egyetlen sor nekem elképesztően sokat jelent. Nem technikás, nem egy nagy metafora, de számomra kurvára fontos. Minden szám egy kicsit másról szól, és más hatással van rám, amikor hallgatom vagy amikor írtam őket. Például a Tűzben edzett dalt már a Felvidéki vegyesbolt megjelenése után írtam, de most, hogy kész van, teljesen más érzetet ad. Mélyebb lett, motiválóbb. Ez a dal azzal indul, hogy belök egy ajtót a lemez elején. Egyből bejön, nincs nagy felvezetés. Erős érzelmek, erős rappek, szimfonikus zene… és ez a motivációs szöveg számomra is. Így kezdődik az egész album – rögtön belecsapunk a lecsóba.
Volt egy posztod, amiben „láncok évéről” értekeztél. Ez az utalásod mire vonatkozik?
Arra, hogy rengeteg dolog húzza vissza az embert… vagy akár a jövőt is megakadályozhatja.
Az édesanyád nem most hunyt el – ezt szerintem el lehet mondani, hiszen a nyilvánosság is tudja. Mégis sok idő telt el, mire most először beszélsz róla. Összefügg ez azzal, hogy az évek alatt nem tudtad kifejezni, amit éreztél?
Nem, egyszerűen nem tudtam beszélni róla. Képtelen voltam. Nem is akartam. Rengeteg érzelmet elnyomtam magamban ez alatt a három év alatt, mióta nincs. És amikor elnyomsz valamit, az nem kifolyik belőled – hanem egyszer csak felrobban. És nálam is ez történt. Utána pedig ezek a dalok sorra megszülettek. Nem arról volt szó, hogy leültem zenét írni, és azt mondtam: „Na, most vidám dalt írok, mert vidámságra van szükségem.” Hanem meghallottam egy kemény zenét, és ami bennem volt, az úgy jött ki, ahogy a csövön kifért. Persze tudatosan is dolgoztam rajta, mert technikailag fejlődtem – de ez már a rap része, nem az érzelmeké.
És az alkotói folyamatodban észleltél fejlődést a Felvidéki Vegyesbolt és a Gyere haza között?
Persze. A Felvidéki Vegyesbolt egy laza, kis görbe volt – ez a lemez viszont egy meredek hegycsúcs. Nem is tudom szavakba önteni, mennyit fejlődtem technikailag, a hangommal, a ritmikámmal. Olyan költői képeket, metaforákat használok, amik szerintem egyediek és lekötik az ember figyelmét. Sokan megerősítettek ebben, szakmabeli barátaim is mondták, hogy a két lemez összehasonlíthatatlan. Azt hittük, hogy a Vegyesbolt jó, és rendben van – és tényleg nem volt gond vele. De ehhez a lemezhez képest az csak „aranyos” volt. Ez viszont egy életszagú album.
Mondtad, hogy ez egy sötétebb, trap alapú lemez…
Igen, szimfonikus és modern trap alapú.
Mennyire hatott ez az önkifejezésedre? Előbb tudtad, hogy mit akarsz mondani, és ahhoz kerestél zenét? Vagy megvolt a zene, és arra írtad a szöveget?
Tudtam, milyen stílusban akarok rappelni, milyen ritmusokkal. Addig kerestem a szimfonikus zenéket, amíg rá nem találtam azokra, amiket szépen ki tudtam dolgozni. Ahogy meghallottam ezeket a zenéket, ráhangolódtam, és még jobban kijöttek belőlem az érzések. Sokkal könnyebben működtek a gondolataim velük, és sokkal könnyebb volt a nehéz szövegeket jól megírni. Míg a Felvidéki Vegyesbolt-on egyszerűbb szövegeket és rímeket használtam, itt annyi belső rímet pakoltam bele, hogy néha az ember fel se fogja, mennyi van egy sorban. Olyan technikákat is alkalmazok, amik elsőre nem tűnnek fel: például elvágok egy sort a közepén, lejjebb csúsztatom, és így teljesen új értelmet kap. És mégis működik. Szóval mindenben kiforrottabb lettem – szerintem kegyetlen sokat fejlődtem.
Hogyan kell ezt elképzelnünk? Azt mondod, hogy koncepció szempontjából koherens az album, de zeneileg is így van?
Igen, zeneileg is eléggé egységes. A szimfonikus hangzásvilág dominál, mellette a sötétebb, melankolikus és modern hangzás is erőteljesen jelen van a dalokban. Szerintem nagyon egyben van az egész. Még a szakítós számok is ebbe a modern hangzásba illeszkednek. Az egyetlen kivétel egy ünneplősebb dal – de az valójában egy lemaradt darab a Felvidéki Vegyesboltról.
Beszéljünk egy kicsit a technikai részletekről! Hány dal lesz az albumon? Vagy ez még alakul?
Nyolc vagy kilenc dal lesz rajta. Még van egy szám, amin nagyon gondolkodom, hogy rákerüljön-e vagy sem. Azt is tudni kell, hogy néha előfordul, hogy két ember nem tud megegyezni, vagy a közös munka valami miatt nem valósul meg – akár jogi, akár más okokból. Ez is az üzlet része.
Milyen hosszú lesz a lemez? Negyven perces?
Nem, annyi biztosan nem lesz.
Tehát rövidebb lesz? Hogyan illik majd egy késő esti beszélgetés hangulatához?
Úgy, hogy nagyon erős témák vannak rajta…
Azaz szükség lesz arra, hogy néha megálljon az ember, levegőt vegyen a dalok között?
Igen, levegőt venni… meg esetleg egy-két poharat meginni hozzá.
Tehát inkább egy lassabb, mélyebb hallgatási élmény lesz, nem egy „végigzongorázós” album?
Nehéz megmondani, mert vannak olyan dalok is, amikre akár pogózni is lehet. Erős dolgok vannak benne, és néhány dalnak kifejezetten energikus, kiabálós a hangulata.
Kiabálósabb lett a lemezed?
Igen, inkább kiabálósabb, mint hogy csak beüljek a sarokba és motyogjak.
Korábban színházi előadás dramaturgiáját hoztad fel analógiaként a lemez kapcsán. Mihez tudnád ezt hasonlítani? Musical? Dráma? Shakespeare-i mélység?
Szerintem ez egy Shakespeare-i drámai musical.
Jaj, akkor itt minden van! De hogyan terjesztetted ki ezt arra, hogy most Facebookon is megy a játék, miszerint találják ki, kik a közreműködők? Nem tudom, mire megjelenik az interjú, addigra már kiderül-e, vagy még nem árulhatunk el mindent?
Már csak arra várok, hogy nálam legyenek az utolsó közreműködési sávok.
Értem. Rendben. Hogyan választottad ki a közreműködőket a lemezhez?
Az egyik közreműködőm Dawe. Őt azért választottam, mert a barátom. Most nemcsak szakmailag elismert embereket hívtam meg, hanem olyanokat is, akiket barátként tisztelek, vagy előadóként nagyon nagyra tartok. Mondjuk, Qka MC-vel nincs mély baráti kapcsolatom, de sokszor találkoztunk, jó fej srác, és emberileg is működik köztünk a kémia. Igni például olyan, akivel szinte naponta beszélünk, nagyon jó barátom lett az évek során. Vele is dolgoztam már együtt több klipjén, és régóta terveztük, hogy csinálunk egy közös dalt. De aztán fél évig csak vacilláltunk, hogy melyik dal legyen az. Végül mondtam neki: „Figyelj, ez a dalom van, ebbe jössz és kész.” Erre azt mondta: „Jó.” Ez egy ünneplős dal lett, egy születésnapi szám. Tök vidám, rádióbarát, igazi „ünnepeljünk egyet” hangulatú dal a lemezen.
Ó, akkor ezt biztosan játszani fogják a rádiók?
Azt nem mondtam, hogy biztosan játszani fogják, de nincs benne káromkodás, szóval akár még rádiókompatibilis is lehet…
De nem kifejezetten rádiósláger?
Nem biztos, mert azért a rádiók nem feltétlenül akarnak olyan dalt játszani, ami egy alkoholista apáról szól, aki leszarja a családját és veri az asszonyt. Ha líraibban lenne megírva, kevésbé durván és erőszakosan, talán lejátszanák. De majd meglátjuk, minden dalt elküldünk nekik, aztán ők eldöntik, mit választanak.
Mit jelent számodra a „hazatalálás”, amit a Gyere haza címben is használsz? Mire utal?
A Gyere haza több dologra is utal. Egyrészt ez egy út – az önismeret és a saját magad keresésének az útja. Az a vágy, hogy végre hazatalálj önmagadhoz. Másrészt ott van az érzelmi oldala: amikor valaki elhagy, amikor csalódás ér, amikor összetörsz. Például:
„Anya, elhagyott a barátnőm.” – „Fiam, gyere haza.”
„Anya, beteg vagyok.” – „Fiam, gyere haza.”
„Anya, nincs pénzem.” – „Fiam, gyere haza.”
Ez az a fajta érzelmi biztonság, az a közeg, ahol menedéket találsz, ahol mindig visszavárnak. A harmadik pedig zeneileg értendő: úgy érzem, most végre igazán hazataláltam. A szövegek, a rap, az egész hangzás – minden maximálisan ki van dolgozva, és a modern megszólalás mellett is teljesen önazonosnak érzem. Ha írok egy új dalt, és nem érzem benne ezt az energiát, akkor félrerakom. Ezért mondhatom, hogy zeneileg is hazataláltam. Most pedig vállaltam, hogy beszélek ezekről a dolgokról, és remélem, hogy más is hazatalál – ha valakinek problémája van, talán a dalok segíthetnek neki továbblépni. Hiszem, hogy lesznek emberek, akik magukra ismernek a szövegekben, és ha ez segít nekik továbblendülni azokon a helyzeteken, amiket én is átéltem, akkor már megérte.
Ez tényleg súlyos. A másik teaser, amire felfigyeltem, az a Tövisek, szárnyak, glóriák.
Az egy nagyon erős dal. Szerintem a lemez egyik csúcspontja katarzis szempontjából. Burkoltan arról szól, hogy ez egy belső küzdelem a démonjaimmal. Az egész célja az, hogy továbblépjen az otthonról hozott terhek alól, és megnyerje ezt a belső csatát. A Tövisek, szárnyak, glóriák egy metaforikus kép. Már a cím is sugall valami spirituális tartalmat. A tövisek a fájdalmat, a szárnyak a felemelkedést, a glória pedig a megtisztulást vagy győzelmet jelképezi. Ez egy mélyebb, lelkisebb dal, erős szimbólumokkal. Egy nagyon erős harc. Arról is szól, hogy az ember mennyire gyenge és tehetetlen tud lenni ezekben a harcokban, de mégis felszívja magát, hogy ragyogjon, hogy előre tudjon lépni.
Készülsz-e klippekkel az új lemezhez, és hogy képzeled el, hogy mennyire lesznek azok is koncepciózusan egymáshoz illeszthetőek?
Hát mivel a barátaim szerepelnek a dalban, és ők segítenek a klipvezetésnél, jó fej akartam lenni, és mondtam a produceremnek, Csonka Andreasnak a 3Stars productiontől, hogy tesó, forgatok magamnak egy GoPro-s klipet. Szerinted melyik dalra? Miután rámordított a telefonban, rájöttem, hogy nem fogunk semmilyen hülyeséget csinálni. Ezekre a kib…tt erős dalokra nem lehet szar klipet forgatni.
Akkor nagyszabásúakra lehet készülni.
Szeretném érzelemileg is megmutatni. Nem lesz alig, hogy leülök, és csak pelengetek, oda muszáj valami erős képeket is tenni. A többségében most nem modellek, hanem inkább olyan arcok, akik képesek érzelmeket mutatni. Vagy pedig olyanok, akik abszolút nem képesek érzelmeket mutatni, hanem harcolnak.
Megvan már a fejedben, hogy hány dalt fogsz megfilmesíteni?
Ami biztos, hogy az első két szám már fix, és meg fogjuk csinálni, már dolgozunk rajta. Az egyik a Tűzben edzett, a másik pedig a Gyere haza. A Gyere haza egyébként egy zúzós, lágeres hangzású dal.
Úgy fogod készíteni, mint egy folytatásos sorozatot?
Nem, nem annyira fogjuk kigondolni, mert most nincs rá idő. De lehetett volna úgy is. Úgy van felállítva a tracklist, hogy az érzelmek összekapcsolódnak. Az érzelmek a negyedik számnál jönnek, ott elveszted a kontrollt, az ötödiknél meg az önsanyargatás és a fölállás jelenik meg. Szóval igen, lehetett volna egy sorozat, de próbálunk egyedi képeket alkotni, és minden klipnél az érzelmek különböző formáit hozni. Nem azt mondom, hogy hatalmas színészgárda lesz, meg ezer szögből vágott főhős jelenetek. Modern klippeket szeretnék, amik a trappes, melankolikus, sötét hangulathoz illeszkednek. Úgyhogy most egy kicsit sötétebb időszak jön a zenehallgatásban, azoknak, akik Jakuza Rituált hallgatnak. De a vicces az, hogy akik eddig hallgatták a lemezt, azt mondták, hogy „ba.. meg, mi a franc van itt?”
Szóval az első recenziók jók?
Igen. Volt, aki azt mondta, hogy „tesó, kiba..m az autórádióból, mert ezek után nem tudok más zenét hallgatni”, mert kegyetlen erősek lettek. Az egyik nap nálam volt a Mirike, és hallgattuk a lemezt. Annál a résznél, amiben ő vokálozik a Tűzben edzett-ben, azt mondta, hogy mennyit fejlődtem, hogy a hangok is a helyükön vannak. Most tényleg hazaérkeztem, mert minden szempontból készen állok egy erős produkcióra.Talán az kellett hozzá, hogy rengeteget foglalkozzak a szövegírással, olyan szinten, hogy leüljek, és elgondoljam, hogyan fogom megfogalmazni ezt a képet, hogyan írok le egy metaforát, mi lenne erősebb kép, mit tudnék helyette használni. Nagyon részletesen írok már szöveget, de sokszor annyi idő alatt lejátszódik bennem, hogy ösztönösen csinálom meg tapasztalatból. Egy nap írtam egy gengszter rapet, utána pedig egy parti hangulatú dalt, és fél óra telt el két szöveg között. Tudod, hogy az ember hangulatba hozhatja magát, ha hallgatja azt a zenét. Én is meghallgattam őket előző este, és másnap már rá voltam hangolódva, amikor leírtam őket.
Gyakorlati szempontból hogyan fog megjelenni a lemez?
Az előző lemez sok pénzbe és energiámba került. Most csak digitálisan jelenik meg. Akik tőlem vásárolják, bónuszt kapnak, de nem gyártok fizikai példányokat. Nincs már rá energiám.
Ahogy mondtad, most sokkal kiforrottabb lett hangilag, zeneileg és témailag. Miért döntöttél mégis a digitális megjelenés mellett?
Igen, de nincs már annyi erőm, hogy fizikai példányokkal foglalkozzak. És április 11-e már itt van, szorít az idő.
A tavalyi interjúban azt mondtad, hogy fel akarod tenni Felvidéket a zenei térképre. Hol tartasz ezzel?
Fel is fogom tenni.
Szerinted lehet egy régiót ennyire kiemelni a hiphop világában?
Bármit ki lehet emelni a hiphopban, ha van mögötte egy erős egyéniség, akire felfigyelnek, és akit a többi előadó is tisztel. Ha jól rappelsz, jó fej vagy és korrekt, az sokat számít. Bár ebben a szakmában azért nem mindenki korrekt… Sőt. Próbáltam segíteni a fiataloknak, ha megkerestek tanácsért. Amíg nem voltak fa..fejek vagy idióták, addig segítettem. De amikor egy srác egyszer odajött, és azt mondta: „Te mit képzelsz magadról? Felnyaltad magad, miért nem csinálsz velem dalt?” – akkor mondtam neki: „És te ki a f… vagy? Van számod? Van kliped? Van egyáltalán neved?” Aztán kérte, hogy freestyle-ozzak neki, megcsináltam, erre csak lefogta a száját és elment. Azóta már nem is rappel. (nevetés)
Mennyire érzed magad utolsó mohikánnak a térségben?
Inkább utolsó szamurájnak.
Látsz magad körül olyanokat, akikkel érdemes lenne továbbvinni ezt az egészet? Vagy te leszel az egyetlen fáklyavivő?
Én leszek a fáklyavivő, a többiek pedig vagy csatlakoznak, vagy nem – ez teljesen rajtuk múlik. Én építem ezt, és aki alázattal áll hozzá, annak segíteni fogok.
Korábban is beszéltél róla, hogy számodra mennyire fontos a mentorálás.
Igen, mindig is így volt, és nem is fogom másnak átadni ezt a szerepet. Csak én tudom, hogy milyen kemény utat jártam be. A fellépések, klippek, ismert emberekkel való munka csak a karrierem tíz százaléka. A maradék kilencven százalék kőkemény munka, rengeteg elutasítás, lemondás és áldozat. Ezt senki nem látja igazán, még a barátaim sem tudják teljesen átérezni, hogy mennyi energiát fektettem bele. Ha tudnák, még ők is meglepődnének. Hetente több dalt írok – van, amelyik nagyon rossz lesz, van, amelyik kiemelkedően jó –, de folyamatosan csinálom. Nem fél évig írok egyetlen dalt, hanem fél év alatt két teljes lemezt készítek, és abból válogatom ki a legjobbakat.
Kicsit tágabb nézőpontból nézve, ha nem csak a rapre és a hip-hopra koncentrálunk – szerinted ma hol tart zeneileg a Felvidék?
Hát… a Felvidék zeneileg a béka feneke alatt van. Meg úgy nagyjából mindenben. Húszéves zenekarok játszanak negyvenéves stílusokat, nem fejlődnek, nem frissülnek, és pályázati pénzekből tartják fenn magukat, nem a közönség támogatásából. Ez pedig nagyon káros, mert elzárják a lehetőségeket a tehetséges fiatalok elől, akik érdemesek lennének rá, és akiket már ez sem érdekel igazán. A legnagyobb problémánk itt a Felvidéken, hogy mindenki a Jóvilágvan-t másolja. Meghallgattam a lemezüket, tetszik, de amikor egy új banda koppint, az már idegesítő. Ha hallok egy új zenekart, ami csak egy Jóvilágvan másolat, inkább az eredetit hallgatom.
Ezért csatlakoztál a Felvidéki Jazz Landhez?
Hú, ezzel most egy nehéz témába nyúltál… (nevet) Ismertek erről a véleményemről. De imádom őket, barátaim, testvéreim. Amikor elkezdtem dolgozni a lemezen, éreztem, hogy ez egy jó kitekintés számomra, mert szeretem az élő rapzenét és a jazz-rap stílust. Hosszú évekig ez volt a fő irányvonalam. Ugyanakkor fontos, hogy önmagamat tudjam kibontakoztatni, és azt csináljam, amit igazán szeretek. Ezért elsősorban a saját dolgaimmal foglalkozom. De a Felvidéki Jazz Land örökre az életem része marad – talán nem az előtérben, nem a színpadon, nem a dalokban, hanem egy másfajta szerepben, de mindig is tagja leszek.
Korábban a Pátria Rádióban azt mondtad, hogy biztos voltál benne, hogy a Kicsikém című dal nemcsak bekerül a versenybe, hanem a döntőben is előkelő helyen végez. Ennyire erősnek érzed ezt a számot?
Igen.
És neked mennyi közöd volt hozzá?
Annyi, hogy nálam írták meg. (nevet)
Az azért nem kevés! És a klipnél is segédkeztél, igaz?
Persze, gyártásvezetőként.
Milyen volt ilyen szerepben dolgozni?
Életem egyik legnagyobb melója volt gyártásvezetőként.
És megérte a visszajelzések alapján?
Igen, szerencsére jól sikerült. A klip is rendben van. Ha neked is tetszett, akkor már végképp.
Én még néztem volna tovább is! Komolyan, többször is újrajátszottam, annyira elkapott a hangulata. Írtam róla kritikát! (ITT)
Na, akkor megnyugodtam. Már otthon ültem és gondolkodtam, hogy na, vajon most fogod mondani, hogy ez már túl van a határon…
Dehogyis! Sőt, szerintem kifejezetten művészileg is értékelhető, nem csak egy tipikus stúdiós klip, ahol egyszerűen csak előadjátok a dalt. Látszik rajta, hogy sok munka és ötlet van benne.
Muszáj volt érzelemileg is megmutatnunk. Egyébként a reggae-t imádom, és a népdalban is úgy van öltözve a zene, hogy teljesen jól illik hozzá. Mostanában nagyon szeretem a modernizált zenéket, mindenben a modern dolgokat keresem, a csörömpölő hitecheket és a dagadt 808-as basszusokat.
Ha már a minőségnél vagyunk, térjünk egy kicsit vissza a lemezedhez is. A tartalomnak is van értéke.
Most már látom, hogy van igény arra, hogy valaki gondolkodjon a zenéjén. Ha a hallgató nem is, akkor én gondolkodom helyette, és adom neki a szavakat.
Ezzel a gondolattal engeded útjára a lemezt? Mondj egy bölcsességet a végére.
Bölcsesség… Ha úgy érzed, hogy a világ egy pillanat alatt megszűnik létezni, és csak a négy fal között találod meg a biztonságot, akkor csapd fel ezt a lemezt, nyisd ki az ablakot, húzd fel a redőnyt, és engedd be a fényt.
A szerző felvételei
