Felvázolta az elképzeléseket. Több beadott projektről is tájékoztatott Halász Béla polgármester a közösségi oldalán, ahol elsősorban kiemelte, hogy a tegnap nyilvánosságra hozott új beruházást – a Corvin iskola udvarán létesítendő …
Kiemelt
-
-
Jobban kihasználnák a víziturizmusban rejlő lehetőségeket. Gúta vizes helyi sajátosságait fejlesztenék annak érdekében, hogy minél többen kihasználják a vízhez kötődő lehetőségeket a Kis-Duna és Vág összeölelkezésénél fekvő kisvárosban. Ennek kapcsán …
-
2023-ben nem emelkednek az árak. Térségi hírportálunk meglehetősen jól fejlődött az eltelt évek alatt. Régiós szinten az olvasottsági/látogatottsági statisztikánk sok esetben konkurenciaképes más hírportálokkal. Néhány statisztikai adat: indulásunk óta a …
-
Utópisztikusnak tűnik, azonban a szaktárca ezzel a lehetőséggel is számol. Ugyan a futottak még kategóriájában, a vonal alatt, de mégis. Megvizsgálja a közlekedési minisztérium annak lehetőségét, hogy Gúta és Negyed …
-
Pontos ütemtervet készítettek az illetékesek az elhordásra. Törvény írja elő a konyhai hulladék elszállításának kötelességét. Ennek megfelel Gúta is, tájékoztatót küldtek a konyhai hulladék begyűjtésének mikéntjéről. A konyhai hulladék elsőként a lakótömbök …
-
Hírek
Gútai statisztika: Betelepülőkkel se nő a város lakosságszáma
írta: GútaOnlineírta: GútaOnlineTöbben távoznak, mint ahányan érkeznek. Ismert, hogy elöregedik Gúta társadalma is, és egyfajta enyhe kilengésű hullámzás érzékelhető a lakosok számát illetően. Elküldte éves statisztikáját a városi hivatal, amelynek kimutatásából jól …
-
Nehéz év van a város mögött is, hiszen a koronavírus-járvány nem kímélte a lakókat sem. A nehézségek ellenére aránylag jól kezeli a város a helyzetet, a gondokat folyamatosan oldják. Exkluzív …
-
Egészségügy
Közzétették az ünnepi időszakra vonatkozó intézkedéseket Szlovákiában
írta: GútaOnlineírta: GútaOnlineRészleges kijárási tilalom lesz érvénybe december 19-től, összeszedtük a részleteket. Kijárási korlátozást rendelt el a szlovák kormány, amely alapján december 19-től egyelőre januárig csak bizonyos kitételek mellett lehet elhagyni a …
-
KultúraHírek
Polgármesteri díjat kapott Nagy István: Rapzenétől jutott el az orgonaművészetig
írta: Borka Rolandírta: Borka RolandEgyik műve eljutott a pápához is. Horváth Árpád Gúta polgármestere 2020. december 16-én Polgármesteri díjat adományozott Nagy István gútai orgonaművésznek, akinek egyik műve eljutott a pápához is (a pandémia miatt …
