Intézkedtek az illetékesek.
Egyelőre még várni kell a második tesztállomás beüzemeltetésére, ugyanis a minisztérium nem hagyta még jóvá a ZaMED Kft. kérvényét. Eredetileg két tesztelőállomást engedélyezett a közegészségügyi hivatal, a minisztérium azonban csak az egyiknek adott zöld utat. Újat azonban nem lehet kérvényezni, a szaktárca nem teszi lehetővé, mivel jelenleg nincs pályázati kiírás.
A Béke utcán lévő tesztelőállomásnál azonban rendre hosszú sorok kígyóznak és az utca azon részének két oldalán parkolnak gépjárművek, megnehezítve a közlekedést.
Számos kérdés megfogalmazódott a lakosok részéről, többen a közösségi oldalon fakadtak ki. Viola Miklós (MKP), az önkormányzat mellett működő egészségügyi, szociális és lakásügyi bizottság elnöke elmondta, a Béke utcán lévő tesztelőállomás áthelyezésén dolgoznak.
„Az üzemeltetőnél indítványozzuk, hogy a tesztelőállomás átkerüljön vagy a művelődési központba, vagy a szabadidőközpontba. Január 10-én egyeztetünk, mivel az üzemeltető mindig egy hónapos bérleti szerződést köt a bérbeadójával. Ezzel nemcsak elérhetőbb lenne, de a parkolás is jobban biztosított. Biztosan lesznek e téren nehézségek, de jóval kisebbek, mint a Béke utcán. „ – mondta Viola.
Megtudtuk, hogy a Béke utcán lévő tesztelőhelyen naponta nagyjából 250 embert tudnak letesztelni, és közülük 15-20 esetben pozitív a teszteredmény.
Viola Miklós elmondta, van forgatókönyvük arra is, ha az iskolaügyi minisztérium rábólint, akkor valamennyi diákot és pedagógust készek letesztelni néhány nap alatt Gútán.
„Van egyezségünk az egészségügyi ellátásban lévőkkel, így biztosítani tudjuk a szakmai hátteret” – fogalmazott a bizottsági elnök.
A Komáromi járásban nem rózsás a helyzet, tombol a járvány, és mint azt Viola elmondta, egy hét alatt több mint ezer új esetet regisztrálnak, a kórházba kerülők nagyjából tíz százaléka nem éli túl a betegség következményeit.