Meglátásbeli fordulópontokkal és legekkel.
Minden idők legsikeresebb, leglátogatottabb, legjobb gútai vására – harsogta Halász Béla polgármester – akárcsak tavaly – a Gútai Búcsú és Vásár idei évfolyamát értékelve. A város első embere elragadtatott hangulatban állt a színpadon vasárnap a gútai Kis-Duna Menti Rockszínház Adamis Anna ünnepi műsorát követve, hogy nyomatékosítsa, évről évre sikerül nekik túlszárnyalni az előzőt, és e szellemben kívánják a jövőre esedékes jubileumi, azaz a negyvenedik évfolyamot is megvalósítani.
Meglehetősen magasan van az a bizonyos léc, hiszen idén az előző évadokhoz képest egy újabb szinttel növelték a programok számát és minőségét – európai vonatkozású előadás-sorozatot rendeztek a vásár ideje alatt (részletes szétírás ITT). Az „A partnerségi kapcsolatok megújítása európai dimenzióban” égisze alatt mintegy tucat előadáson több szaktekintély is megosztotta meglátásait jelenünkről és felvázolta a jövőképet. Szerkesztőségünk a generációk közötti nehézségek kiküszöbölésére irányuló előadáson vett részt, amiről a közösségi oldalunkon fogalmaztunk meg néhány mondatot.
Miért nem értik meg egymást a generációk? Kérdezték Gútán a vásár alatt egy beszélgetés alkalmával, amit a Közéleti sátorban tartottak. Guld Ádám egyetemi docens (PTE BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék), az „A Z generáció médiahasználata” c. könyv írója és Benyó Erzsébet, BEREK-önismeret, stresszoldás és képességfejlesztő iroda munkatársa beszélgetéséből kiderült, a túlzott médiafogyasztás és az abból adódó önképzavar miatt elmagányosodnak az emberek, a fiatalok nem tudnak kapcsolódni, a felnőttek pedig a gyermekvállalás helyett inkább kutyát tartanak. Mindez szerintük oda vezet, hogy a túlzott ifi-fetisizmus megmérgezi az embereket, akik aztán téves egyén-szerepeket vesznek fel, mi több, egy kutatás szerint a Z-generáció tagjai között a legnagyobb az öngyilkosságok száma Magyarországon. Úgy fogalmaztak, hogy a megoldás az egymáshoz való közeledés és az empátián alapuló megértés. Például a nagymama és az unoka süssön-fözzön együtt, ezt internetre is kirakhatják, apák és fiaik pedig akár digitális albumot is készíthetnek közösen, s míg mindezt teszik, azaz élményeket kreálnak és elgondolkodnak az életük eseményeiről, közelebb kerülnek egymáshoz. Benyó Erzsébet szerint erre gyakorlati példák is vannak már, azaz működik. Közös tanácsként elhangzott: korlátozni a mobileszközök és azáltal a média használatát, fogyasztását – erre már vannak applikációk is, amik bizonyos idő elteltével zárolják a képernyőt. Röviden: több offline, és kevesebb online időtöltés a kulcs.
A #RENEWALPARTNERSHIP keretében került sor két testvértelepülési szerződés ünnepi aláírására is. A kárpátaljai Nagydobrony, valamint az erdélyi Sepsikőröspatak képviselete is tiszteletét tette. Az előbbi településsel már egy ideje közelebbi kapcsolatba került Gúta, tekintve, hogy az orosz-ukrán háború kitörésekor megannyi adománnyal segítette a város a kárpátaljai magyarokat, míg a másik esetben Vadkerti Imre gútai előadóművész közbenjárásával sikerült felvenni a kapcsolatot, ő díszpolgára a településnek. Mindkét esetben jelen voltak a polgármesterek/elöljárók, akik ellátták kézjegyükkel a díszes testvértelepülési dokumentumot. Az ünnepi hangulatot kultúrműsor is emelte, gútai és nagydobronyi fellépőkkel.
Kiemelkedő esemény volt a Pro Urbe-díj átadása, amelyet idén a város videós krónikása, Fördős Ferenc, jelenleg a Gúta TV operatőre kapott meg. Halász Béla polgármester méltatásában elhangzott, nagy felelősség más szemén keresztül látni és láttatni a világot, Fördős Ferenc nemcsak felvette az anyagokat, hanem meglátta és megragadta a pillanatot. Legyenek azok családi események, vagy városi akciók, közéleti, sport vagy kulturális műsorok. Fördős büszkén és meghatottan vette át a díjat. Ugyan korábban jelezték, hogy a város díszpolgári címét is átadják az eseményen, erre azonban nem került sor, Halász érdeklődésünkre közölte, ez majd akkor történik meg, ha Hans Otto Kromberg, a Kromberg & Schubert vállalat vezetője személyesen el tud jönni Gútára.
Szintén ünnepélyes hangulatban került sor a 39. Gútai Búcsú és Vásár nyitányaként tekinthető a Múlt és jelen – Az otthonom Európa szívében azaz a 300 éves a gútai Nagyboldogasszony Plébániatemplom elnevezésű képzőművészeti kiállítás a helyi diákság munkáiból, majd felavatásra került az Obonya Sándor festőművészről elnevezett tárgyalóterem, illetve az előcsarnokban láthatóak a művész a városnak adományozott alkotásai.
A Tájházban Benkóczka Ilonka képzművészeti tárlata volt látható a Nyitott Tájház akció keretében.
Legnagyobb közönséget mindig a könnyűzenei koncertek jelentik, idén is többezer ember látogatott el az Elán Tribute, a Bagossy Brothers Company, az Alfa Rock, az Arizóna, valamint a TNT, a Bagla Banda, a Midlife Crisis illetve Kis-Duna Menti Rockszínház és a Tankcsapda előadásaira, illetve megannyi lurkó és szülei élvezte a gyermekműsort, de az operett, meg éjszakánként DJ-k (Szemi, Carlos, Čeku, Radnai) zenéi szórakoztatták a megjelenteket.
A Fair Play a partnerségben elnevezésű blokkban az immáron a vásár szerves részévé vált Kolárovo – Gúta Cup Nemzetközi Kézilabdatorna színvonalas mérkőzései voltak láthatóak, ahol minden nehézség ellenére kiemelkedően teljesítettek a gútaiak. Szintén nem maradt szégyenben a Gőgh Kálmán Stadionban tartott futballmérkőzésen a gútai csapat, ami győzelmet könyvelhetett el a Garamkovácsival vívott bajnoki mérkőzésen.
A főtéren ismét erős emberek mutathatták meg mit tudnak, a város polgármestere pedig Toldiként is helyt állt. Bemutatót tartott a helyi cselgáncsklub, illetve a kutyakiképző iskola is.
A Borok utcájában idén is minőségi nedűket lehetett fogyasztani.
A programfolyamot kirakodóvásár kísérte, valamint a körhintáknál kiemelkedő (szó szerint) volt az óriáskerék, ami megannyi emlékezetes pillanatot szerzett a látogatóknak. A kisvonat pedig a város főbb látnivalóit mutatta meg az érdeklődőknek. A tombolán a fődíj egy 2500 euró értékű törökországi utazás volt.
A város a marketingre is kellő hangsúlyt fektetett, beharangozóban Szalóczy Pál egykori magyar televíziós műsorvezető invitált mindenkit az idei évfolyamra, illetve különféle dísztárgyakat és pólókat (merchandise) kínáltak, de szuvenírként megvásárolható volt a nulla eurós bankjegy – mindez gútai látványelemekkel ellátva.
Mindenből kitűnik, hogy a tavaly megkezdett „nagyszabásúvá tétele” a vásárnak idén ilyetén formában érett be. Költségvetés tekintetében az áremelkedések miatt többszörösére nőttek a kiadások. Kárpáty Ernő alpolgármester korábban úgy nyilatkozott, hogy az idei vásár költségei meghaladják a 120 ezer eurót, amiben benne van a mintegy 50 ezer eurós európai forrásokból származó pályázati pénz, valamint a város előzetesen kb. 37 ezer eurós városi pénztartalékot különített el. Közölte, meglehet, nyereséges lesz, illetve veszteség nélkül lehet a zárás. Pontos összeget illetően érdeklődtünk a város vezetésénél, későbbre ígértek tájékoztatást, akárcsak arra vonatkozó adatok is később lesznek valamilyen formában ismertek, hogy számszerűen mennyi látogatót is vonzott az idei Gútai Búcsú és Vásár.
Ahogy arra is kíváncsiak voltunk, hogy a lépten-nyomon tapasztalható drágulás leszorítása érdekében foganatosítottak-e és ha igen, akkor milyen intézkedéseket – azaz, döntöttek-e egyfajta árszabályozásról az árusok tekintetében. Azt is megkérdeztük, hogy ugyan a közösségi oldalon kirakták, minden árusítóhelyet kiadtak, pontos számot nem közöltek, erre nem érkezett érdemleges válasz, csupán azt közölték, dolgoznak az összesítésen és lesz majd egy hivatalos értékelés, amit majd megosztanak. Azt se tudtuk meg, hogy milyen tapasztalatok születtek az idén elsőízben megtartott európai előadássorozatnak, illetve a jövőre nézve a korábban többször megpedzegetett nemzetközi hírnevű előadó meghívása is szerepel-e a terveikben. Minderre annyi válasz érkezett, hogy majd közzéteszik a részleteket – amint megtörténik, beszámolunk róla olvasóinknak.
Ám még az előzetes alapján is megállapítható, hogy a korábban népünnepélyként tekintett eszmeiségtől több fordulatban is eltérnek, s egy sokrétű, összetett illetve megannyi ízében, színében, fényében és már formájában is eltérő fesztivállá alakult át a Gútai Búcsú és Vásár, amire 2025-ben a szervezők tájékoztatása szerint augusztus 14-17. között kerül sor.
Fotók: városi hivatal, szerző