Hosszas egyezkedés után megszületett a döntés.
Kerékpárutat létesítenek Gútától Szímőig – jelentette be Halász Béla polgármester, aki közölte, a beruházás mintegy 2 millió eurót tesz ki. Az invesztícióról a tavaly őszi lakossági fórumon beszélt a városvezetés, arról ITT írtunk bővebben.
„Turisztikai és idegenforgalmi szempontból ez egy jelentős lépés, mert erre a kerékpárútra fog a jövőben csatlakozni az Érsekújvár-Szímő kerékpárút, összekötve ezzel az újvári régiót a komáromival” – írta közösségi oldalán a polgármester.
Hozzáfűzte, ez egy nagyon intenzív kétéves munka volt rengeteg tárgyalással, egyeztetéssel amit Bób Jánossal Szímő polgármesterével és Lukács Imre Kamocsa polgármesterével együtt vittek végbe, illetve dicsérte Simon János tervezőmérnök munkáját.
Mi van a többivel?
Poraszfalttal szórják meg a Felsővámos-Gúta közötti töltést, már Aszódig ez megtörtént. Erről ITT írtunk. Tervben van illetve épül a Gútát Vágsellyével összekötő kerékpárút is, amiről legutóbb ITT írtunk.
Ami a már meglévő, Gúta-Komárom közötti kerékpárutat illeti, arról két éve nyáron írtunk részletes beszámolót (ITT), hogy elhanyagolt állapotban van a karbantartás hiánya miatt.
Fotó: a szerző