Röviden: egy ideig az enyészeté lesz.
Mozgolódást észleltek az ott lakók a Hosszú utcán található adóhivatal környékén. Egyikük arról számolt be, hogy feketeszínű gépjárművek parkoltak ott, és volt olyan is, amelyik közvetlenül felhajtott a bejáratig.
„Láttam és hallottam, amint egy hölgy szlovákul megjegyezte, hogy milyen hatalmas az épület” – mondta az egyik lakos a közelből.
Megpróbáltunk utánajárni, milyen terveik vannak az épület jövőbeli kihasználtságával kapcsolatban, de úgy tűnik, nem terveznek vele.
„Nincs információnk a Gútán található, megszüntetett Adóhivatal Kapcsolattartó Helye (KMDÚ) épületének bejárásáról, sem arról, hogy milyen célból kellett volna ezt a bejárást megtartani. Az épület a Szlovák Köztársaság Pénzügyi Hatóságának (FR SR) kezelésében van, és ideiglenesen feleslegesnek lett nyilvánítva” – nyilatkozta megkeresésünkre Daniel Súkup szóvivő.
Három hónappal ezelőtt, derült égből villámcsapásként érte Gútát, hogy minden előzetes értesítés nélkül egyik napról a másikra megszűnt a városban a volt adóhivatal épületében lévő Munka-, Szociális- és Családügyi Hivatal helyi kirendeltsége. Akkor a dolgozók is az utolsó pillanatban tudták meg, hogy költözniük kell Komáromba, ahogyan az érintett munkakeresők is egy kifüggesztett lapról értesültek a változásról.
Nincs nyilvánosan elérhető információ arról, hogy mire akarják használni az adóhivatal épületét, illetve arról sem tudni, hogy lesz-e újra munkaügyi hivatal Gútán.