Fiatalossága továbbra is megmaradt.
Nagyszabású ünnepséggel emlékezett megalapításának 75-ik évfordulójára a Gútától három kilométerre található Ifjúságfalva. Az egésznapos rendezvényfolyam alatt volt főzőverseny, különféle kiállítások, kézműves vásár, és a Szlovák Vöröskereszt Gútai Alapszervezete ingyenes vérnyomásmérést is végzett.
Kicsiknek és nagyoknak egyaránt kedveztek. Volt arcfestés, megannyi kézműves foglalkozás, ugrálóvár és hajfonás. Fellépett a gútai Kis-Duna Menti Rockszínház, a gútai Művészeti Alapiskola oktatói és növendékei, a gútai Mlynček népi együttes, illetve a kisszigeti Kovács Zsolt alias Ricco Flash rapper is.
Értékes tombolanyeremények is gazdára találtak, az estét a gútai DJ Szomi falunapi utcabálja zárta.
Ifjúságfalvát a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség szervezésében egy szovjet típusú mintagazdaság köré szervezve fiatal telepesek alapították 1949. Április negyedikén Gúta határában, az egykori Dögös puszta megművelésével, ahová eredetileg Tótkomlósról és Pitvarosról áttelepült szlovákok kerültek, ám később a környékbeli magyar gazdák is megjelentek. A falu címerében lévő bogáncs is ezt jelképezi.
Az első néhány évben ötven családi házat építettek, az első középület 1951-ben került felavatásra, ahol a községháza és alapiskola lelt otthonra. Önálló községként 1954. Április elsején lett, amihez Kamocsa, Negyed és Szímő települések határából is csatoltak részeket. Az ötvenes évek második felében tizenhat házat állami alkalmazottak illetve szövetkezeti tagok részére építettek, a művelődési házát 1958-ban adták át, s volt mezőgazdasági szakmunkásképző iskola is. Termelőszövetkezetében a hetvenes években lényegében szinte a teljes lakosság dolgozott. Kissziget tanyavilága is Ifjúságfalva részét képezi.
A település lakossága kezdetben jóval meghaladta a hétszáz főt, mára nagyjánól négyszáznegyvenen lakják.
Katt a képekre a nagyításért!























Egyéb képet ITT találhatóak!
Fotók: Csomor Rudolf