A beruházás összértéke hozzávetőleg 750 ezer euró.
Jelentősen, ám organikusan alakítják át a Gúta központjában található Szent Rozália parkot, aminek revitalizálására mintegy 750 ezer eurót irányoztak elő. Az összeg java részét, több mint 630 ezer eurót EU-s alapokból nyerte a város, az állam körülbelül 50 ezer euróval járult hozzá és Gúta hozzávetőleg 60 ezer eurót biztosított a saját tartalékalapjából.
Halász Béla polgármester által közzétettek szerint a Szent Rozália park teljesen átalakul, illetve tematikus részek lesznek, amik együttesen egy pihenő közparkot fognak alkotni, megannyi zöldítéssel és szabadidős tevékenységekkel.
A tér egyik ikonikus jelképe lehet egy hatalmas Gúta/Kolárovo háromdimenziós banner, amelyhez hasonló több városban is működik, egyfajta szelfihelyként is funkcionál. A közelében lévő szökőkút környezete is megszépül, valamint esőkertet is létrehoznak, dizájnos nyílásokkal megtűzdelt kis mólóval.
Lesz piknikezésre is alkalmas rétszerű terület, különféle ülőalkalmatosságokkal, mini fedett szaletli (altán) alatt asztal és padok lesznek, ahol el lehet fogyasztani az étket, továbbá lesz egyfajta „henyélő” rész (lazy park), ahol betonalapon lévő fadeszkákon lehet élvezni a jó időt, illetve napfürdőzni, de felnőtteknek is használható hinták is helyet kapnak.
A már meglévő Cultplay mellett pedig további játszóalkalmatosságok kerülnek kihelyezésre, lesznek mászókötelek és mászókák. A gyermekek számára kerékpáros fapumpa-pálya (pumtrack) is a rendelkezésre fog állni.
A kutyások is megtalálják a maguk szórakozását, mivel egy kutyafuttató különféle agility-elemekkel kerül kialakításra. Ám lesz mód a térségben sakkozni is, hiszen erre alkalmas ülőeszközöket is kihelyeznek, de asztalitenisz illetve a teqball és a pétanque szerelmesei is megtalálják a számításukat.
A tervek szerint bővítik a növényzetet is, a meglévők mellé új fák és bokrok/cserjék kerülnek kiültetésre, hogy kellemes, valamennyi korosztály számára pihentető és ugyanakkor szórakoztató közösségi tér váljon a Szent Rozália parkból.
A polgármester érdeklődésünkre elárulta, a munkálatok várhatóan jövőre elkezdődnek.
Egyéb fejlesztési tervekről ITT és ITT valamint ITT és ITT írtunk.
Fotók: látványterv