Lélekemelő dallamokat szolgáltattak a Művészeti Alapiskola növendékei és pedagógusai.
A Nagyboldogasszony-templom hűvös falai között lassan gyülekezett a fény. Nemcsak a korai decemberi ködbe bódult alkony adott neki keretet, hanem az a csendes várakozás is, amely minden adventi időszak mélyén dolgozik. A gútai Művészeti Alapiskola ünnepi koncertje idén is ezt a belső rezdülést igyekezett megszólaltatni. Nem harsányan, nem hivalkodva, inkább úgy, ahogy a gyertyafény is teszi: halk jelenléttel, mégis világosságot teremtve.
Szabó Ilona igazgató köszöntője olyan hangon szólt, amely egyszerre hívott és nyitott teret; arról beszélt, hogy a léleknek szüksége van ilyen alkalmakra, ahol a zene nem dísz, hanem közvetítő. A plébános, Nagy Péter János pedig a modern élet zajában való elcsendesülésről prédikált, s miközben beszélt, mintha a templom levegője is egy árnyalattal könnyebb lett volna. Emlékeztetett: advent lényege a várakozás, és ennek az időnek talán épp a muzsika a legszelídebb megnyitója. Arról értekezett, a zene valójában Isten fénye, amely képes elérni a lélek mélyebb rétegeit. A koncert percei bizonyították, hogy ez a fény valóban létezik.
A műsor első dalai – Csillagoknak Teremtője, Ó jöjj, ó jöjj, valamint a Menj el siettséggel – több fiatal énekes és furulyás közös megszólalásában érkeztek. A gyermeki hangok tisztasága és a furulyák egyszerű, ősi dallamívei mintha régről ismerős békességet idéztek volna fel. Ezután a zongorista Kemenczki Olivia Enikő játékában Martha Mier Örömteljes Karácsonya könnyed derűvel szólalt meg: mintha a téli fagyos levegőben valaki halkan ablakot nyitott volna a melegségre.
Borvák Márton hegedűjátéka – először Farkas Pál zongorakíséretével, majd a vonószenekar tagjaként – már egy érettebb, határozottabb hangot hozott. Vladimír Jůzek játékos Říkadlója kedves villanásként, a vonószenekar műsorszámai pedig ünnepi történetként bontakoztak ki; a kis Jézus születéséről szóló dalok nem csupán megidézték, hanem át is fényezték a templomteret.
A koncert egyik emelkedett pillanatát Gabriel Németh előadása hozta: Bach adventi koráljának Busoni-féle átdolgozása méltóságteljes ívvel, mégis személyes imádságként hatott. Ehhez illeszkedett Wolf Péter Ave Mariája is, Németh Paulína Bianka előadásában – a zongora és az ének szinte észrevétlenül simultak egymásra, mintha nem két ember, hanem egyetlen lélegzet szólalt volna meg.
A műsor ezután újra könnyedebb hangokat hozott: az ukrán karácsonyi dal azaz a Carol of the Bells lendülete, Chopin prelűdjének finom melankóliája, majd Gershwin Porgy-áriájának Tóth Máté általi drámai tágassága mind más-más árnyalatát mutatta meg annak, hogyan tud a zene hidat képezni különböző világok között.
A záró összeállítás – sok fiatal muzsikus közös játéka karácsonyi dalokkal – valóságos öröm-kórusként hatott. Az Adeste fideles ünnepélyessége, Sullivan énekeinek meghittsége és az Ó, szép fenyő ismert dallama egyszerre adott teret a hagyománynak és a jelen pillanatnak. Mintha a szakrális térben minden megszülető hang azt csilingelte volna: a közös muzsikálás nemcsak hangokat, hanem embereket is összeköt.
A koncert végére a gyertyák képzeletbeli fénye már nem látszott világosabbnak, de a nézők arca igen. Talán ez a legnagyobb ajándék, amit advent adhat: a felismerést, hogy a várakozás ideje akkor válik teljessé, ha megengedjük, hogy a zene – Isten fénye – hozzánk is utat találjon. A jövőre fennállásának hatvanadik évfordulóját ünneplő gútai Művészeti Alapiskola adventi koncertje ezt az utat idén is szépen, tisztán, emberközelien rajzolta meg.
A finálé résztvevői: Gál Nóra Veronika, Šípošová Viktória, Tóth Lívia – hegedű, Balázs Béla – brácsa, Györe Ágnes, Balázs Ferdinánd – gitár, László Sára, Mišák Nikolett, Tóth Olívia, Varga Eszter, Kandik Réka – furulya, Balázs Benedek, Alex Kostolányi, Nagy István – zongora, Gejza Farkaš – ütő hangszer
Fotók, videók: a szerző
