Közúti baleset Gútán a Főúton a bevásárlóközpont előtt lévő útszakaszon. Cikkünk folyamatosan frissül. Szemtanúk elmondása szerint a Centrumnál lévő útról kanyarodott egy jármű a főútra, ahol elütött egy nőt. A …
Gúta
-
-
Újfent megmutatkozott, milyen egy gútai leleményessége. Igaz, nem éppen jó értelemben. Hamis kék-vörös fényjelzésekkel előzgetett nagy nyugalomban. Rajtakapták a rendőrök. Nem lett jó vége annak, hogy egy férfi Csilizradvány irányából …
-
Megerősítik jelenlegi állapotában az állattartást, nem akadályozzák, csak pontosítják a meglévő szabályokat. Erről is tárgyaltak a városi képviselők. Kiegyeztek az állattartási kritériumokkal Gútán, ahol a legutóbbi önkormányzati ülésen a városfejlesztési …
-
Káprázatos megoldással emelnék a belváros arculatát, felújítják és a helyhez méltóbbá teszik a Szent Rozália park melletti kerítést. Ötvözik a régit az újjal, turistacsalogatónak is elmegy. Megjöttek a látványtervek. Ötletes …
-
Erős, intenzív ciklon – de nem szőke – érkezik a térségünkbe is, ahol még nagyobb nehézséget fog tudni okozni, mint a legutóbbi szélvihar.
-
Álma, hogy Belgiumban egy nagynevű csapatnál kerekezhessen. A lovasíjászatból nyergelt át a kontinentális biciklizéshez. Suhan, mint a szélvész és az akadályokat kihívásnak veszi. Nagy András Gútáról hajt a legjobbak közé. …
-
Valaki a bankautomatában felejtette a pénzt, egy szemfüles asszony megkaparintotta. Elkapták.
-
Hírek
Kárpáty és Samu megpróbálták helyretenni egymást a Privát szobában
írta: Borka Rolandírta: Borka RolandAutonómia, megyei önrendelkezés, platformbeli vagy etnikai alapú érdekérvényesítés és az Orbán-kormányhoz való viszony tükrében Szlovákia és azon belül a magyar közösség jövője. Mindez téma volt, erős vita alakult, sok mindenben …
-
Vélemény
Miért igyekeznek ennyire gútaiak a szlovák parlamentbe?
írta: Borka Rolandírta: Borka RolandNem először fordul elő, hogy a gútaiak közül vannak, akik magasabb közéleti célokat tűznek ki maguk elé. Ezzel önmagában semmilyen probléma nincs. Legyünk becsvágyóak! Ám, ha szubjektíven nézzük, láthatjuk, talán …
