Nem először fordul elő, hogy a gútaiak közül vannak, akik magasabb közéleti célokat tűznek ki maguk elé. Ezzel önmagában semmilyen probléma nincs. Legyünk becsvágyóak! Ám, ha szubjektíven nézzük, láthatjuk, talán éppen eme kis csallóközi településen található a legtöbb egy főre jutó politikusok száma.
Február végén parlamenti választások lesznek Szlovákiában. Lessük meg, ki mindenki és hol is indul Gútáról és szűkebb régióból, hogy befolyásolja az országos politikát, illetve Szlovákia jövőjét.
Az esélyesebbek közül kiemelkedik az összeállt progresszívek (PS/Spolu) magyar platformja, ami elsőre kissé fából vaskarikának tűnik. A vezetőség nyilván egészen világos elképzelésekkel jött le a fővárosból, hogy szemügyre vegye, mit is tettek – progresszíven – a fiatalok, amiért érdemes rájuk építeni. Merthogy Forró Tibor és csapata a kékespink színű párt zászlaja alá került. Gútaiak. És sokatmondó az is, hogy Forró és Kárpáty Ernő adják az elnök és alelnöki pozíciót a párton belüli platformnak, mintha csak Gúta lenne valamiféle központja a magyarságnak. S hogy mennyire progresszívek vagy sem, az azért is beszédes, mivel a listán szerepel egy Gútán köztudottan megosztó személyiség is, Forgács Attila személyében, aki a mai napig nem tudta minden kétséget kizáróan és kielégítően elmagyarázni a korábban igazgatósága alatti Gúta TV-nél felvett pénzeket (sikkasztott?), amiket a város főellenőre és lényegében az egész városvezetőség visszásnak, sőt, jogtalannak minősítette. Lehetne ezt politikai síkra terelni, ám tény, hogy dokumentumok nem támasztják alá a felvett pénzek jogosságát.
Azóta csend van ekörül (is). Forgács jelleme és hozzáállása igencsak kétélű megítéléseket szült. Valamiért újfent előkerül a múltja és az onnét eredő csontvázak is szépen hullanak rá. Forró Tibor sokáig ígéretes jövő előtt álló politikuspalántának tűnt (aztán többéves önkormányzati munkája során mintha ez a lendület megkopott volna), ám a legutóbbi helyhatósági választások kampányában több olyan megnyilvánulása volt, ami sokakban visszatetszést váltott ki, egyre több olyan hang volt, hogy nincs jó befolyás alatt. Emlékezetes azon megmozdulása, amikor az önkormányzati ülésen a lakosok számára fenntartott félórában felállt a képviselői helyéről és levetve a zakóját a pulpitusnál fél-életrajzi elemekkel átszőtt, önmagát reklámozó kortes beszédet tartott.
Hívein kívül senki nem tapsolta meg, a többség ledöbbent eme performansz láttán, amit a hellógútások azzal magyaráztak, hogy „megcsapta őket a változás szele”. Hogy aztán a választások eredményét látva, mennyien is tűntek el mint a szélvész, az ma már evidens. Nemcsak, hogy nem tudták megtartani az eddigi képviselői létszámukat (2014-2018 között négyen voltak, az új ciklusban hárman), hanem a Gúta TV-s pozíciójuktól illetve a turisztikai bizottságtól is megfosztották őket. A városvezetőség agyonnyeréstől megtáltosodva a Gúta TV-s tisztséget egy MKP-hoz közeli embernek adták, míg az idegenforgalmat Árgyusi Imre független képviselőnek, aki azonban korábban volt MKP-tag is.
Elnézi az MKP-s vezetőség, hogy közpénzek érthetetlen és kimutathatatlan módon eltűnnek a süllyesztőben, más emberek zsebében? Papír nélkül, csak úgy, mintha a cash-korszakát élnénk? Igaz, hogy Tóth Éva főellenőr vizsgálódása után kérte Forgácsot, hogy adja vissza azt, amit jogtalanul elrakott magának, ám tudomásom szerint erre a mai napig nem került sor.
Hogy a Magyar Közösség Pártja helyi képviselete miért ennyire elnéző, az felettébb elgondolkodtató. Netán nekik is vaj van a fülük mögött? Ezt is sugallja egyébként Samu István, ex-MKP-s, aki rendre kritikus volt a pártvezetőségével szemben. Nyilván már látta magát magasabb pozícióban, hogy megerősítse (vagy szétverje?) a Szlovákiában élő magyarságot. Tény, hogy ezt az ügybuzgóságát nem igazán díjazták se párton belül, se azon kívül. Sokak szerint szélsőséges megoldásai nem az összefogást, hanem a széthúzást erősítik, amit akár abban is tetten érhető, hogy sorra olyan emberekkel veszi körbe magát (Duray pl.), akik már e téren letették a névjegyüket.
Hogy újfent hogyan jöhetett képbe Duray, ahhoz talán vissza kellene menni a nagy botrányokkal övezett iskola-összevonásos hercehurcához, de az szintén több oldalt megtöltene, ezért ettől eltekintenék. Legyen elég annyi, hogy a kulisszák mögött erősen él az a vélemény, hogy bár Samu első körben támogatta az iskola-összevonást, ám aztán váltott és éppen Duray – még élő – magyarországi kapcsolatait felhasználva gyakorolt nyomást, míg végül aztán azon túl, hogy leváltották a Rákóczi iskola igazgatóját, érdemleges dolog nem történt a gútai iskolahálózat fenntarthatóságának elérése érdekében.
Ők persze azzal érvelnek, hogy mindezek – mármint a hatalmi acsarkodások hátterében – Viola Miklós áll, aki befolyását latba vetve szabadult meg a „nem kívánt elemektől” a pártban, és ezt még úgy sem sikerült Samunak kivédenie, hogy lényegében erősítést hozott (értsd: saját embereit) a párt gútai alapszervezetébe. Végül Samut kidobták, mint macskát fosni, a többiek pedig próbálják megtartani, amit lehet, s menteni a menthetőt. Ám a legutóbbi hírek szerint nem teljesen egységes az egység, és erre viszont új egységet Samu István akart. De most mi értelme is volt kizárni Samu Istvánt, ha utána meg egy listán indulnak – papíron legalábbis, mert a gyakorlatban mindenki külön kampányol?
Aztán jött az országos magyar-magyar elleni harc, és szakadt mindenki mindentől, csak éppen nem a röhögéstől. Vagy ha mégis, akkor lényegében kínjukban. Nem egyezett meg a kormányon lévő Híd az MKP-val, sorra jöttek el emberek onnét és felütötte a fejét az összefogásos mizéria, az a kórság, ami úgy megfertőzte az egész közösséget, hogy kérdéses, hogy az addig egymás szagát sem bíró, lényegében kínban összebútorozott – oppardon egy közös listán induló – magyar emberek bekerülnek-e a parlamentbe. Ha újfent a küszöbön túl találja magát az MKP, akkor végülis elbúcsúzhat önmagától és a vélt vagy valós magyarországi támogatásától – cselesen ilyen-olyan polgári társulásokhoz ömlik a támogatás Magyarországról. Hovatovább nem lesz már annyi pénz, amit el lehetne venni a magyar adófizetőktől, hogy az itteni magyarságot tartsák lélegeztető-gépen, és Magyarország uniós pénzei is jócskán megcsappannak – illetve szigorúbb elbírálás alá esnek – az új költségvetési időszakban.
Viola tehát olyannyira tisztogatott, hogy úgy tűnik, nem igazán tudja biztosítani pártja létezését. Vagy lehet, nem is ez a cél? Lehet, hogy nem elég erős az infúzió. Egyre több helyütt azt beszélik, Horváth Árpád polgármestert készül lecserélni az MKP, mivel úgy hírlik, „nem elég erőskezű ez az Árpi”. Szó, ami szó, szintén hallani olyan hangokat, hogy Horváth „sokat alszik”, illetve „Los Igergetosz” és olybá tűnik, mintha a tizenhárom év után kissé belefáradt volna a polgármesterségbe. Mindemellett egyébként még megyei képviselő is. A polgármester több interjúban is elmondta, elég vitális és kellő erőt érez magában ahhoz, hogy Gútát és régiót is kellőképpen tudja fejleszteni. Hogy a belső pártharcokkal és helyezkedésekkel mit fog kezdeni, az nagy kérdés. Ám, ha az MKP helyi képviselete egyszer lecseréli Violára, akkor is szép nyugdíj elé néz.
S ha már nyugdíjról esik szó, nem lehet elmenni a „futottak még” kategória mellett sem. Bagin István – aki jelenleg ugyan Bogyaréten lakik – mégis gútai vonatkozásai vannak, nyugdíjasként indul a parlamenti választásokon. Netán unatkozik? Mégpedig a gazdák tüntetéshullámán elindult „Elegünk van!” nevű szlovák párt listáján, ahová belépett az addig nagymagyarnak tartott Pikáli Róbert is, egykori (vagy még mindig az?) harcostársa Samunak. Asszimiláció vagy trójai faló-ság? Érthetetlen és sok magyar számára olvashatatlan.
De miért is igyekeznek ennyire az itt élők a szlovák parlamentbe? Csak találgatni lehet. Illetve, kinek vérmérséklete és világlátása szerint hinni az oda jelentkezőknek, hogy közérdekből. Ezt azonban egyre kevesebben hiszik – lásd a pártpreferenciákat – és inkább az önös érdek menti politizálást látják, semmint az emberek valódi problémájára adnának igazi megoldásokat. Akárha a gazdákat nézzük, de a kisnyugdíjasokat, a középréteget, a műszakozókat, a túlélésre berendezkedetteket, a társadalmilag lecsúszottakat és nélkülözőket, illetve családokat nézzük. Hogy ez mind kormányfeladat? Na, ja.
Sokakban felmerül, legfőképpen ebben az esetben, amikor az összefogás listáján indulók a legnagyobb valószínűség szerint nem kerülnek be a parlamentbe, hogy netán a pénz miatt ácsingóznak a hatalomra. Fontos tudni, hogy ha egy párt a választásokon nem ér el legalább három százalékot, akkor elesik az állami támogatástól. Ha pedig öt százalék felett teljesít, akkor pedig az állami támogatás mellett – amit a párt kap a működésre – a parlamenti képviselők többféle juttatásban részesülnek.
A havi alapfizetés nagyjából háromezer euró, ehhez tisztségviselői díjat is kaphatnak, házelnök esetében ez havi ötszáz euró, házelnök-helyettesként 330 euró körül, bizottsági elnökként akár 166 euróval többet is hazavihet, bizottsági alelnök pedig a képviselői fizetéséhez még nagyjából 83 eurót vihet haza. Emellett a Pozsonyon kívüli képviselők 2ezer eurós kiadási költségeket is elkönyvelhetnek. Összességében tehát egy parlamenti képviselő átlagosan 5500-6000 eurót is kereshet havonta.
Ez is szálka a választópolgárok szemében. Főleg, ha a saját pénztárcájukba tekintenek. Amíg nincsenek olyan rendszerszintű változások, amiket valós időben az emberek a bőrükön éreznek, addig sajnos jöhet akármilyen színű pártlogó alatti ember – még ha őszintén gondolja is – akkor is „büntetni” fog a választó. Akár távolmaradással, akár ellenszavazattal. Mindkét esetben azonban egészen másfajta világlátású párt fogja learatni a babért, a fasiszták ugyanis a spájzban vannak, de lehet, már a konyhában, csak még nem akarjuk észrevenni. De ránk köszönt majd a véres valóság. Egészen pontosan 2020. március elsején.