Összeült a szakkonzílium Szlovákiában, meghozták döntésüket, új intézkedések lépnek hatályba.
Szlovákiát elérte a koronavírus-járvány második hulláma és ennek kapcsán összeült a szakkonzílium, hogy megvitassa az aktuális helyzetet. A tárgyalás eredményéről Marek Krajčí egészségügyi miniszter és Ján Mikas tisztifőorvos tájékoztatott.
Az egynapos tanácskozáson a tanévkezdés közeledése miatt az országot fel kell készíteni az új helyzetre. Krajčí elmondta, az utazással kapcsolatosan javasolják, hogy az emberek fontolják meg a külföldre utazást, és csak szeptember elején fogják átértékelni az országok biztonsági kockázatát. Azonban javaslat gyanánt online elérhetővé teszik a kevésbé biztonságos országok listáját.
Figyelmeztetik az embereket, hogy az alábbi országok kockázatosabbak a többinél: Csehországban Prága és környéke, Horvátországban Vukovár megyéje valamint Split-Dalmácia megye, aztán a lengyel-szlovák határmente illetve Spanyolország több régiója.
Szeptember 2-án lesz a tanévkezdés, becsületbeli nyilatkozatot kell kiállítani a gyermek számára, ehhez csatolni kell egy kitöltött kérdőívet, amiben arra keresnek választ, augusztus 17-e után volt-e külföldön illetve tömegrendezvényen a csemete, és a szülőnek figyelnie kell a gyermek egészségi állapotát.
Kötelező lesz a szájmaszk az alapiskola felső tagozatos diákjainak és a középiskolás tanulóknak a tanév első két hetében. Az óvodákban nem lesz kötelező. Az alapiskola alsó tagozatosainak nem lesz kötelező bent az osztályban, csak a folyosón, illetve az öltözőben.
Szeptember 1-től októberig betiltják az ezer fő feletti tömegrendezvényeket. Beltéren pedig ötszáz fő feletti rendezvényeket korlátoznák, mégpedig 23 óra után, kivéve az esküvőket.
Fotó: net
