Nem egyeztek meg a szakszervezetek és a munkáltatók, további megoldásokat próbálnak keresni.
Egyelőre kétpólusú minimálbér-emelés várható Szlovákiában, amiről Milan Krajniak munkaügyi miniszter tájékoztatott. Elmondta, hogy a szakszervezetek 656 eurót javasoltak és elmondása szerint ehhez ragaszkodtak, a munkáltatók viszont a minimálbér befagyasztását kérték 580 euróra.
Ezzel szemben ma egy olyan, kétpólusú javaslat született, hogy jövő évtől 623 euró lenne a minimálbér, ami 43 euróval több, mint a jelenlegi. Erre még semmilyen reakció nem érkezett a szakszervezetektől, ám mivel ők elhagyták a tárgyalásokat, így nem közeledtek az álláspontok. Ők azt állítják, hogy a miniszter nem volt velük tisztességes, a miniszter viszont ennek ellenkezőjét állítja, hogy ők javaslatokkal jöttek, míg a szakszervezetek ragaszkodtak a sajátjukhoz.
Törvénymódosítást készítenek elő, hogy más képviselet is részt vehetne a minimálbér tárgyalásán.
Fotó: net
