Minderről Igor Matovič szlovák miniszterelnök számolt be miután találkozott az epidemiológusok konzíliumával.
Az úgynevezett zöld utazási zónát kibővítették Hollandiával, Belgiummal, Franciaországgal, Olaszországgal, Spanyolországgal és Írországgal, de akár Japán, Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Kórea és Kína is úti cél lehet. Matovič viszont hozzátette, nem ajánlatos utazni és legjobb otthon maradni. Lekerült a kevésbé kockázatos országok listájáról Bulgária és Montenegro.
A szájmaszkok használata beltéren továbbra is kötelező marad. Említésre került a Dunaszerdahelyen tartott focimeccs is, amelyen a nézők figyelmen kívül hagyták a közegészségügyi hivatal ajánlását.
Módosítják az ezer feletti tömegrendezvények megtartásának a kritériumait. Újabban a kültéren és beltéren úgy kell kialakítani az állóhelyeket, hogy ne érintkezzenek túlságosan az emberek, azaz egy főre öt-tíz (beltér és kültér) négyzetméter jusson, és a belépőket kizárólag online lehet majd megvásárolni.
Tervezik azt is, hogy megszüntetnék a kötelező negatív koronavírus-teszt bebiztosítását a kockázatos országokból való visszatérést követően, hanem azon morfondíroznak, hogy ötnapos házi elkülönítésbe kell vonulni és azután államilag térített koronavírus-teszten részt venni.