Erről határoztak az egyes országok elöljárói.
Nyitottak maradnak az államhatárok Szlovákia, Csehország és Ausztria között, amiről az egyes országok elöljárói határoztak az osztrák Grafeneggben tartott tanácskozásukon.
Boris Kollár, a szlovák parlament elnöke úgy nyilatkozott, hogy az ingázóknak könnyű dolguk lesz.
„Nem szabadna félnünk. Biztosítottuk egymást, hogy a határzár lenne az utolsó dolog, amit megtennénk” – mondta a találkozót követően Kollár.
Hozzátette, az ápolókat minden korlátozás nélkül átengedik a határon, s erről biztosította osztrák kollégáját is.
A szlovák parlament elnöke hangsúlyozta, a gazdaságot is nyitottan hagyják. Úgy gondolja, hogy bár a koronavírus-járvány második hulláma erősebb lesz az elsőnél, nincs mitől tartani. Csak be kell tartani a Covid-19 járvány miatt elrendelt intézkedéseket.
Radek Vondráček, a cseh parlament elnöke úgy értékeli, hogy mindhárom ország jól kezelte a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetet, és Szlovákiát külön megdicsérte, hogy Európában a legjobban teljesített járványügyileg.
Hozzátette, figyelemmel kísérik az országukban a járvány további terjedését miután a diákok visszatérnek az iskolákba. Úgy fogalmazott, kellően felkészült az egészségügyük, ám egyelőre senki se tudja, milyen hatással lesz a járvány menetére az, hogy a diákok ismét a tanintézményeket fogják látogatni. De elmondta, smart karanténnal és a lokális gócpontok felkutatásával kezelni fogják a kialakult helyzetet.

Wolgang Sobotka, az osztrák parlament elnöke arról beszélt, hogy az európai országoknak közös fellépést kell tanúsítaniuk a koronavírus-járvány kapcsán. Azt mondta, hogy Ausztriának éppen a korán meghozott szigorítások hoztak jó eredményeket ebben a harcban. Hangsúlyozta, hogy a határzár nem jó megoldás. Dicsérte Schengent, és hogy az államhatárokat csak komoly veszély esetén szabad lezárni, és az pedig egyelőre nem fenyeget.
Forrás: DenníkN
