Így akarják legalizálni a tevékenységet, amihez az építésügyi hivatal asszisztál?
Gútán a Kereszt u. 32. és 34. alatt lévő területen engedély nélküli építkezés folyt, amit az építésügyi hivatal leállíttatott, ám ugyanezen hivatal utólag bontási eljárást indított. Az építésügyi hivatal vezetőjének tájékoztatása szerint teljesen legálisan.
Tegnapi cikkünkben szerepel, hogy több lakos is panaszlevéllel élt azzal kapcsolatosan, hogy a Kereszt utcában illegális építkezés folyik. Panaszlevelüket hétfőn (05.11.) adták be, s ugyanaznap egy vállalkozó (?), aki az adott területen építkezne pedig kérvényt nyújtott be az építésügyi hivatalhoz, hogy lebontsa az ott lévő épületeket.
A telektulajdonos a gútai építésügyi hivatalhoz május 11-én eljuttatta kérvényét a bontási engedély kiadásához, aki ott információink szerint lakóházat kíván építeni. Ám mindezidáig sem bontási, sem pedig építkezési engedéllyel nem rendelkezik, mégis folytak a bontási munkálatok és az építkezési munkálatok, amiket aztán a lakosok panaszlevelét követően a gútai építkezési hivatal leállíttatott.
Az elindított bontási engedélyeztetés indoklásában az szerepel, hogy mivel az építésügyi hivatal számára jól ismert az ingatlan állapota, így mellőzik a helyszíni szemlét és a szóbeli megtárgyalását a kérdésnek. Az értesítésben az szerepel, hogy eljárásban résztvevőknek (magánszemélyek valamint közegészségügyi hivatal, tűzoltóság, járási hivatal) hét napjuk van megfogalmazni az esetleges kifogásaikat. A telken viszont semmilyen ingatlan nem található.
Mi ez az utólagos bontási engedélyeztetési eljárás? Mészáros Imre, a gútai építésügyi hivatal vezetőjének tájékoztatása szerint ez teljesen összhangban van a törvénnyel.
„Nincs lehetőség utólagos bontási engedély kiadására, ezért szükséges lefolytatni ezt az eljárást. Teljesen törvényszerű. A tulajdonos viszont bírságot kap” – fogalmazott érdeklődésünkre Mészáros Imre, a gútai építésügyi hivatal vezetője.
A telken azon túl, hogy illegálisan lebontották az ingatlanokat, még törvénytelen szemétégetés is történt. Az ott lakók elmondása szerint április közepe táján kellemetlen füst átszivárgott az otthonaikba, ez megkeserítette az életüket. Elmondásuk szerint két napig égett a szurok és poliészter, valamint nem megfelelően volt eljárva az azbeszttel sem.
Ezzel kapcsolatosan megkerestük Németh Ottó városi rendőrparancsnokot, aki megerősítette az illegális szemétégetés tényét, és tájékoztatása szerint a kihágásért 60 eurós helyszíni bírságot róttak ki.
Fotók: olvasók