Így élte túl Gúta az 1965-ös dunai árvíz apokalipszisét.
1965 júniusában a Csallóköz szinte térképről való eltűnése fenyegetett. Az évszázad dunai árvízének nevezett katasztrófa brutális pusztítást végzett a térség településein: a Duna átszakította a gátakat, házak százai omlottak össze, és több ezer ember kényszerült elhagyni az otthonát. Kétéltű járművek, konténeriskolák, helikopteres mentések és falvak, városok újjáépítése néhány év alatt – mindez nem fikció, hanem egy máig élő, kollektív emlék.
Először csak a padló alatt bugyborékolt
Gúta mindig is a víz szorításában élt. A Vág és a Kis-Duna partján fekvő városka talajvize már 1965 tavaszán is szokatlanul magas volt. A házak alagsorai megteltek, a kertek sárba fulladtak. De a legtöbben nem gondolták, hogy ebből tragédia lehet.
„Az öregek mondták, hogy ez nem jó jel. De hát eddig is jöttek nagy esők, azt hittük, majd lemegy” – emlékezett vissza Forró Ilona, akkor 19 éves, első gyermekét váró fiatalasszony.
A víz viszont nem lefelé ment – hanem felfelé.
A Csallóköz sodródni kezdett a pusztulás felé
1965 tavaszán és nyarán rekordmennyiségű víz zúdult a Duna felső vízgyűjtő területére. Mire a hatodik árhullám június közepén elérte Szlovákiát, a Duna vízhozama Pozsonynál meghaladta a 60 milliárd köbmétert – közel egy egész éves átlagos vízhozamot. A mellékfolyók visszatorlódtak, a töltések hetek óta teljes terhelés alatt álltak.
Június 17-én délelőtt a Duna átszakította a töltést Kulcsodnál. A gátszakadás nem emberi beavatkozás vagy robbantás eredménye volt – ahogy sokáig suttogták –, hanem egy óriási buzgár feszítette szét a gátat. A katonák homokzsákok helyett földdel próbálták betemetni, de az csak rontott a helyzeten: a víz negyedóra alatt elérte Kulcsod házait, a szakadás pedig percek alatt 85 méteresre tágult.
Az „Öreg falu” magasabban fekvő részeire menekült a lakosság. A gyerekeket, időseket katonai járművekkel, teherautókkal evakuálták, míg sokan a háztetőkön töltötték az éjszakát. Ivóvizet, élelmet a hadsereg biztosított.
Június 25., éjjel 1:15 – megtörtént a lehetetlen Gútán is
Hiába a több ezer homokzsák és az éjjel-nappali őrség – 1965. június 25-én, éjjel 1 óra 15 perckor a Duna Gúta térségében is áttörte a védvonalakat. A víz a csallóközi homoktalajon nemcsak a felszínen, hanem a föld alatt is terjedt. Gútán először csak a padló alatt bugyogott, de néhány óra múlva többméteres vízállás alakult ki. Házak, istállók, óvodák omlottak össze egymás után.
A hivatalos adatok szerint: 876 ház teljesen megsemmisült, közel 1500 megrongálódott, több ezer ember veszítette el otthonát.
A helyszínre azonnal magyar, csehszlovák és szovjet alakulatokat vezényeltek. Gúta utcáit kétéltű járművek, traktorok, csónakok járták. Sokakat háztetőről kellett menteni.
„Nem felejtem el azt az érzést, amikor megláttuk a katonákat a víz közepén. Olyanok voltak, mint a mesebeli hősök” – mondta Benkő Sándor, aki akkor 11 éves volt.
Az evakuáltakat távolabbi régiókba vitték – sokan akkor látták először a Balatont, másokat Morvaországba vagy észak-szlovák városokba telepítettek ki.
A víz a közintézményeket sem kímélte. Gútán három iskola került víz alá, 1500 tanulót helyeztek el ideiglenesen más településeken. Az oktatás konténerekben, konyhaasztalokon, sátrakban, traktorok utánfutóin indult újra.
Egy év alatt új falakat húztak – de nem ugyanaz lett
A mentés után példátlan összefogás indult. A magyarok, csehek és szlovákok közösen építették újjá a rommá vált községeket.
Egyetlen év alatt 715 új ház és középület alapozását kezdték meg, 300 millió korona költségen.
„A szomszédom reggel még menteni próbálta a ruhákat, estére már csak a kémény látszott. Másnap ásót kapott a kezébe, és ásott új alapot – magának, nekünk, mindenkinek” – emlékezett egy helyi tanár.
Gúta 2.0 – hivatalosan is új város született
Két év után, 1967. október 14-én Gúta újra városi rangot kapott – jelezve: a romokból nemcsak épületek, de közösség is született. De amit a Duna elvitt, azt már nem hozta vissza.
„A ház újraépült. De apám soha többé nem horgászott ” – mondta egy gútai férfi.
Az 1965-ös árvíz nemcsak házakat sodort el – de történeteket is, amiket ma már csak az emlékezet tart meg.
Forrás: újszó, delta, felvidék.ma, vasárnap.com, csallóközö hetilap, televízió.sk, csicso.eu, adatbank.sk, Angyal Béla: Árvíz könyv, helyi gyűjtés
Címlapkép: BROZ fotója alapján
