Végtelenbe oltott transzcendentális rímvilági utazásra hív a gútai előadóművész.
Van az el(me)borulásnak az a foka, amikor már nem elégséges az adott kreatív kinyilatkoztatás, hanem a mindennapokban meghasonult lelkiállapotnak egy egészen másfajta alkotói tükrözésére van szükség. A kísérletezős punkrock éppen jókor érte el a művészi téridő kontinuumban sajátosan mozgó gútai Marosi Róbertet alias Szószátyárt. Újabb szerzeményében az örök témájának tartott világegyetem újabb rétegét fejtette fel, amely bizonyos skizofrén kozmoszi utazásnak felel meg.
A Vad Fruttik és Björk zenei hagyatékának kicsengése érhető tetten a Nulla három harminc című legújabb live loop sessionjében, ami megigéző hangzásegyveleget alkot az alternatív költőiség és az eklektikus muzikalitás csillagútján.
A két hónapja indított és az éterbe bocsátott muzsikacsemegébe szőtt univerzális létsziporkák meglehetősen jól szólnak az excentrikusságtól sem megriadó előadótól.
A Nulla három harminc c. zenei költemény messze túlmutat a pszichedelikus megnyilatkozáson és a meg-megbicsakló, néhol darabos ritmus-zöngék nem engedik elandalítani a hallgatót, holott a mai viszonyokhoz képest meglehetősen hosszú, több mint hatperces szám hangkulisszája erre alkalmas lenne.
Szószátyár dalszerzői kvalitásai a maga hektikusságában ez esetben eléggé kifejezőek, versileg érthetőek. Érzékelhetően biztos kézzel nyúlt az általa megélt álomvalóság realitási kifejezéséhez – a szöveg nagyrészben a korábbiak ismétléseibe kopik ugyan, ám mintha ez a szándékosság egy konkrét koncepcióhoz igazodna és egy kompakt témába zárna. Szinte albumelőzményeknek tűnnek ezek a dallami etűdök – az áprilisi ITT érhető el. Modernek és üdítőek.
„Ha belegondolok, abba belebolondulok / Ahogy tágul a kozmosz, én meg magammal összefutok / Ott leszek majd, négy és fél milliárd év múlva / Mikor magába ölel az Androméda.” – e szövegfoszlány is érzékletes képekkel rajzolja meg Szószátyár lelkiállapotának összetettségét, amelyből kiviláglik az összezsugorodó és egyben táguló világparadoxon.
Hangilag is jól fekszik számára ez a fajta kettős megjelenítés, hiszen izgalmasan játszik a torkában megbúvó hangszerén – hol karcosan metálos, hol smooth jazzes.
Zeneileg nem egy könnyen emészhető a Nulla három harminc, sőt, sokkal inkább igénybe veszi a hétköznapokba beleszürkült elmét. Ennek fényében az arra érzékenyekben üstökösként roboghat át a felismerés: egytől egyig vagyunk többhelyen egyszerre. Mintha csak a Minden, mindenhol, mindenkor című film egyetemes üzenete szökkenne át a szerzeménybe.
Ehhez a melankolikus gótikussági érzethez megkapóan illeszkedik az illuzórikus szupernyolcas filmtekercses videó, amit ezúttal is Kiss Gergely készített és fényezett be pusztán a monoszkopikus képek kiterjesztésével.
Szószátyár tehát ismét megvillantotta őstehetségét és újfent csiszolt egyet az alkotói vadhajtásain, miképpen minőségileg egyre cizelláltabbá válik. Ha folytatódik az önnön letisztultságához vezető, kreatív kiváncsiságból fakadó, aprólékosan megmunkált dalkészítés, akkor az egyre pőrébb művészi képletei a parnasszus megérdemelt magasságába emelhetik őt.
Fotó: videosnap
