Több száz bringás részvételével.
Új, 7,4 kilométeres kerékpárút köti össze Érsekújvárt és Naszvadot, az útvonal a Nyitramenti kerékpáros fővonal részeként egészen a helyi termálfürdőig vezet. A beruházást befejezték, a szakaszt ünnepélyesen is átadták.
Az új út a Nyitra és az Öreg-Nyitra bal oldali védgátján fut, három méter széles, aszfaltozott felülettel. Ez nemcsak a bringásoknak, hanem a rekreációs sportolóknak is kényelmesebb és biztonságosabb közlekedést ígér. A projekt célja az is, hogy alternatívát kínáljon az autózás helyett, és jobban összekösse a régió településeit.

A kerékpárút egyelőre Naszvadnál, a híd után ér véget, közel a fürdőhöz, de a tervek szerint tovább épül majd Martos felé, egy nagyjából 7,7 kilométeres új szakasszal a következő években. Az útvonalon több modern megoldást is bevetettek, például a III/1477-es útnál vörös figyelmeztető fényeket építettek az aszfaltba, hogy jelezzék a veszélyes kereszteződést, és mérőrendszerek is figyelik a forgalmat.
Az első adatok szerint van is mit mérni, mert a melegebb hétvégi napokon közel 900 bringás haladt át ezen a szakaszon.

A megye közben nagyobb léptékben is fejleszt, hiszen 2025-ben 38 kilométernyi meglévő kerékpárutat újítottak fel, és több mint 22 kilométernyi új kerékpáros útvonalat jelöltek ki.
Fotók: NSK
