Jelentős emelkedés mutatkozik az elhalálozások tekintetében.
Megugrott ebben az időszakban az elhunytak száma Gútán. Ez derül ki a városi hivatal portálunknak küldött statisztikájából. Idén azaz 2021 januárjában 23 ember hunyt el, februárban pedig 30 – az első esetben duplája, míg a másodikban háromszor annyi a korábbi évekhez képest.
Abszolút számokban ez úgy néz ki, hogy a januári hónapokat összehasonlítva: 2018-ban tizenegy, 2019-ben tizenhárom és 2020-ban szintén tizenhárom ember hunyt el. A februári számokat tekintve 2018-ban kilenc, 2019-ben tizenegy, 2020-ban pedig kilencen haltak meg.
A tavalyi év folyamán összesen 137-en hagyták itt örökre a földi életet. Ez a korábbi évekhez képest általános elhalálozási szám. Idén már ötvenhárman haltak meg, ami a tavalyi egész éves elhalálozási szám közel fele.
Fotó: Fűri Gábor