Érmeket szereztek az öregfiúk.
Némely esetben még a csarnok is elcsendesült, amikor egy gútai cselgáncsozó mutatta be tudását a tatamin Prágában, a XX. Nemzetközi Cseh Masters Judo Bajnokság keretében. Erről számolt be portálunknak Fekete Ákos, a gútai cselgáncsklub tagja.
A szombaton megrendezett megmérettetésen kilenc ország mintegy százötven cselgáncsozója vett részt. A jól megszervezett találkozón a gútaiak is szép eredményeket értek el. Fördős Tomášnak sok nagy dobásra volt szüksége, és némelyik akkorára sikerült, hogy még a csarnok is elcsendesedett. Ezzel sikerült ezüstérmet kiharcolnia. Nagyot küzdött Dobai Tibor is, aki szintén ezüstéremmel a nyakában térhet haza. Végül, de nem utolsósorban, Fekete Ákos is remekül küzdött, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a kiélezett versenyben hosszabbításban csak aranyponttal lehetett eldönteni a mérkőzés kimenetelét. Ő bronzéremmel távozott.
Következő nagy dobásuk a Linzben megrendezendő Osztrák Nagydíj lesz, amelyre szeptember végén kerül sor. Előtte még megünneplik klubjuk fennállásának fél évszázados jubileumát, és ennek fényében továbbra is várják az óvodások és diákok jelentkezését az ismert elérhetőségeken, amelyek megtalálhatóak a klub Facebook-oldalán.
Képek: a klub