Összeszedtük a hétvégi programokat a teljesség igénye nélkül.
Gútán 2021-ben korlátozott keretek között tartják az immáron 36-ik évfolyamába lépő Gútai Vásár és Búcsút, amely a szokásostól eltérően csak két napos lesz, azaz augusztus 13-án és 14-én tartják (pénteken és szombaton).
A város részéről minden a II. Rákóczi Ferenc MTNyAI udvarán (Palkovich Viktor u. 3, a főúton található) fog összpontosulni – a klasszikus kirakodóvásár az Iskola utcán nem lesz, és nem tartanak tombolát sem, illetve a vásárcsarnok mellett nem lesznek körhinták.
A II. Rákóczi Ferenc Alapiskola udvarára összpontosul minden:
- Borok tere: borászok, pálinkás, kézműves sör, frissítők, étel
- kézművesek
- gyerekeknek
- ingyenesen hagyományos fajátékok, hinták
- Szombaton délelőtt gyerekprogramok és ingyenesen ugrálóvárak
- koncert hétvége
Egy bejárat lesz (Palkovich Viktor utca felől) és egy kijárat (városi sportcsarnok felől). A bejáratnál feljegyezik minden látogató, résztvevő adatát: nevet, telefonszámot vagy e-mailcímet. Mindkét napon, egész nap folyamán a jelenleg érvényes szabályok szerint egyidőben soha nem lehet majd a helyszínen több mint 1000 ember.
Sem oltási igazolás, sem koronavírus teszt nem kell majd ahhoz, hogy valaki részt vehessen.
A koncertek kezdete előtt a jegyárusítás is megkezdődik. A napijegy gútai lakosoknak 2 euró, a vendégeknek 3 euró, 15 éves korig ingyenes. A gútaiaknak lakhelyet igazoló igazolványt kell felmutatni.
A 36. Gútai Vásár és Búcsú programjain való részvétel regisztrációhoz van kötve (név, telefonszám/e-mail cím), amit a helyszínen vagy a Gútai Városi Hivatal pénztárában lehet elvégezni.
A népszerű termelői piac is megrendezésre kerül Pikáli Róbert, Mezővárosi életérzés – Szekeres PT szervezésében a sportcsarnok melletti területen, ahol gasztronómiai finomságokkal és a gyermekek részére régi hagyományos játékokkal színesítik a programot.
Mindemellett a helloGúta PT szervezésében lesz Hajómalom fesztivál, amiről ITT lehet bővebben megtudni. Idén a számos ingyenes gyermekprogram mellett (lovaskocsikázás a Dögösben, kenuzás, arcfestés, ugrálóvárak, bábszínház) egy kis meglepetéssel is készültek. A legkisebbek számára a szombati nap folyamán 3 ringlispíl (körhinta, kisvonat) áll rendelkezésre. Egy kör ára 2 EUR lesz. A fesztivál szombati napján 09:30-17:00 között ingyenes a belépés.
A sportcsarnoknál Retro disco lesz augusztus 13-án. Valamint szabadtéri képkiállítás is lesz, mégpedig pénteken (augusztus 13-án) 11 órakor Stefankovics József A NÉGY ÉVSZAK – GÚTAI SZÍNEK című fotókiállításának ünnepélyes megnyitójára kerül sor a Gútai Városi Hivatal előtt.
Vendéglátóhelyek is készülnek akciókkal a hétvégére: a Wake Up és Miller’s közös akciója ITT érhető el (lesz motorshow is Zdenko Rybár által és ingyen fagyi minden gyereknek), a Leces büfé akciójáról ITT lehet értesülni (Leces büfé teraszán megrendezésre kerül a Puruki búcsúi bál. A talpalávalót a Velvet együttes húzza. Ételről és italról a rendezőség gondoskodik), illetve a Libresso Coffee and Bar-nak ITT érhető el a programja, illetve alant a képeken is olvasható.
Sportesemények is lesznek, kézilabda illetve foci.