Magyarellenes krétaírásokra ébredtek a lakosok péntek reggel.
A szlovák nyelvű, „STOP MAĎARIZÁCII” (Állítsuk meg a magyarosítást) feliratok a város több pontján is megjelentek. Halász Béla polgármester a közösségi oldalán reagált a történtekre, és határozottan elítélte a provokációt.
A polgármester bejegyzésében hangsúlyozta, hogy a 21. században az ilyen jellegű megosztásnak és uszításnak már semmi helye nem lenne a társadalomban.
„Szomorú látni, hogy 2026-ban még mindig vannak, akik a megosztásban, a gyűlöletkeltésben és az egymás elleni uszításban látják a megoldást. Gúta ereje azonban mindig is az együttélésben rejlett”
– írta Halász, kiemelve, hogy a városban a magyarok és szlovákok évtizedek óta békében élnek egymás mellett, együtt dolgoznak és együtt nevelik a gyermekeiket.
A városvezető hozzátette, természetesnek tartják, hogy felvidéki magyarként büszkén őrzik meg anyanyelvüket és hagyományaikat, de ez soha nem irányult a más nemzetiségűek ellen, hiszen mindenki identitását tiszteletben tartják.
Az ügy nem maradt következmények nélkül. Mivel a feliratok alkalmasak a nemzetiségi gyűlölet szítására és a közösség békéjének megzavarására, a város vezetése hivatalos lépéseket tett és rendőrségi feljelentést tett az elkövető(k) ellen.
Gúta vezetése most abban bízik, hogy a hatóságok gyorsan kézre kerítik az útfirkák szerzőit, és a provokáció nem fogja aláásni a helyi magyar és szlovák lakosok közötti jó viszonyt.
„Én továbbra is a nyugalomban, az együttműködésben és az emberségben hiszek. Mert Gúta csak együtt lehet erős” – zárta soraidat a polgármester.
