Szinte egyidőben két közlekedési baleset is történt.
Az egyik balesetnél összeütközött két személyautó kedd este Gútán, a Béke utcában. A balesetben senki sem sérült meg, de az anyagi kár jelentős.
A helyszínről származó információink szerint az egyik gépkocsi egy parkolóból tolatott ki jobbra hátra, hogy a Szent Anna irányába folytassa útját. Ezzel egy időben érkezett a másik autó, amelyik épp balra, a Hédi bolt felé kanyarodott le.
A két jármű végül pont egymás útját keresztezte, az ütközést pedig már nem lehetett elkerülni. A kanyarodó autó járt pórul jobban: a kitolató jármű pont telibe kapta a kocsi B-oszlopát. A becsapódás erejét jelzi, hogy az autó mindkét bal oldali ajtaja súlyosan megrongálódott, így a tulajdonosnak vélhetően mélyen a zsebébe kell majd nyúlnia a javíttatáskor.
A másik baleset szintén a Béke utcán történt, onnét azt az információt kaptuk, hogy egy autó az árokba borult. Az arra járóktól úgy tudjuk, hogy egy sérültnek segítettek. Egy szemtanú a következőképpen írta le az esetet: „Valaki odament a sérülthöz, aki abban a pillanatban még eszméletlen volt és szólitgatta, hogy térjen magához, valamint áramtalanította az autót az ott lakók segítségével, ami erősen füstölt. Féltünk hogy kigyullad, közben az ott lakók már telefonos kapcsolatban voltak a segélyhívóval.”
A rendőrség tájékoztatása szerint mindkét balesetet káreseményként kezeli.


Fotók: olvasók
