Döntöttek a városi képviselők a büdzséről és a bizottsági tagsági összetételéről.
Az ülés elején Halász Béla polgármester elmondta, felbontotta a város a Katona ügyvédi irodával a szerződést és újabban Nagy Dávid jogász viszi a város ilyen jellegű ügyeit.
Elfogadott költségvetéssel lép be Gúta a 2023-as évbe, ami némi támpontot kínál az országban tapasztalt kaotikus helyzetben, azonban a városi büdzsé javarészt az állami költségvetéshez van kapcsolva és a turbulens belpolitikai helyzet miatt ha országos provizóriummal indulunk az új évbe, akkor jelentős kihívás lesz a gútai önkormányzat számára is megfelelni a változásoknak.
Orem Klára a pénzügyi osztály vezetője a városi költségvetés tervezetének ismertetőjében is jelzi azokat a kritikus sarokpontokat, amik mentén szükséges megtartani a pénzügyi fegyelmet.
„A városi költségvetés megalkotásával kapcsolatos helyzet évről évre egyre súlyosabb és kritikusabb, különösen, ami a folyó költségvetést illeti. Az állam által elfogadott jogszabályi változások, a betegségek terjedése, az energiaválság 2022-től, az orosz invázió, az ukrajnai háború, mind negatív tényezők, amelyek befolyásolják az egyes országok nemzetgazdasági ágazatainak, így a városok és települések gazdálkodását is. A költségvetés kiadási oldalán nőnek az igények, míg a források teljesítését fenyegetik ezek a negatív jelenségek. A bevételek általában stagnálnak, illetve nem olyan ütemben érkeznek, mint ami szükséges lenne a már jól bevált működési rendhez és ne kelljen a városnak külön beavatkoznia” – fogalmazott az osztályvezető.
A város 2023. évi folyó költségvetésének tervezetét 156 702 eurós gazdálkodási többlettel állították össze. Ez a többlet a hitelrészletek és a lízingrészletek fedezésére szolgál. A tőkeköltségvetés is 116 528 eurós többlettel számol, míg a többlet teljes egészében a kereskedelmi hitel törlesztőrészleteinek fennmaradó összegét hivatott fedezni.
Orem kifejtette, hogy a több mint tíz millió eurós városi költségvetés feszített, ám kiegyensúlyozott. Ugyanakkor nem került beépítésre az energiaárak bejelentett emelése, amely ötven százalékos költségnövekedés mellett mintegy 312 ezer eurót tesz ki, ám ezt csak a kiadások alapos indoklása után szabad, mivel azt csak az előző évek alatt feltöltött tartalékalapból lehet.
Halász Béla polgármester az ülésen kifejtette, gondot jelent, hogy az országnak nincs vezetése és még rosszabb, hogy nincs elfogadott költségvetése. „Osztogattak, de önkormányzatokat fosztogattak” – mondta a polgármester. Hozzáfűzte, Gúta az előző években jól gazdálkodott, ebből a szempontból jó kiindulópont a városi költségvetés és nem folyamodtak adóemeléshez, mert a lakosokra így is nagy teher hárul.
A városi költségvetés tervezetét egyhangúan elfogadták a képviselők.

Mindemellett döntés született a városi önkormányzat mellett működő bizottságok tagsági összetételről is.
Az iskolaügyi bizottságban Madarász Róbert mellett Antal Henrietta, Fűri Edit, Kandik Réka, Magyarics Szépe Ildikó, Murányi György, Navrátil Tímea, Parai Mónika, Rigó Andrea, Szőköl István és Vadkerti Erika fog dolgozni.
A pénzügyi bizottságot Kögler Zoltán vezeti és tagoknak Borbély Tímeát, Finta Zoltánt, Halász Lászlót, Kárpáty Ernőt, Koczkás Beátát, Lengyel Istvánt, Morvay Ivetát, Pelikán Andreát és Pollák Lászlót választották meg.
A korábban beharangozott külön egészségügyi bizottság nem alakult meg még a polgármester javaslata ellenére sem, és bár továbbra se lesz, ám a Kürti Mónika által elnökölt szociális és lakásügyi bizottság tevékenységeihez lesz csatolva az a terület. Angyal Béla, Csóka Regina, Forró Erzsébet, Hájas Tamás, Marosi Péter, Murányi György, Papáčková Ildikó, Vas Andrea és Viola Miklós fogják segíteni a munkát a komisszióban.
A környezetvédelmi bizottságban Árgyusi Imre elnökletével helyet kapott Borguľa Juraj, Hájas Tamás, Horváth Árpád, Szépe Hilda, Tóth Péter és Vajlik Katalin.
Az építésügyi bizottságot Király Tibor építész, mint elnök, valamint Fekete Attila, Ferencz László, Hegedűs László, Horváth Árpád, Leczkési Sándor, Szépe Tamás, Visnyei Gyula, Vörös Attila és Vörös Dócza Szilvia alkotják.
A sportbizottságban Gőgh Péter elnök mellett helyet kapott Decsi Attila, Gönczöl Attila, Gőgh Mihály, Kárpáty Ernő, Kiss Tibor, Máté Zsolt, Navrátil Tímea, Ollé Tamás és Samu István.
A kulturális bizottságot Samu István, mint elnök és tagokként Ferenczi Kornél, Forgács Attila, Halász Anita, Kertai Viktória, Kurucz József, Nagy István, Pelikán Bianka, Szépe Hilda és Tóth István alkotják.
Az energetikai és vállalkozói bizottságban Forró Tibor elnök mellett Bakos Olivér, Fördős Tamás, Gőgh Mihály, Hric Jaroslav, Kertai Kristián, Kucsora Zsolt, Lengyel István, Németh Ernő és Tóth Csaba kapott helyett.
Az idegenforgalmi bizottságban Horváth Árpád elnök mellett Árgyusi Imre, Finta Zoltán, Gőgh Judit, Méhes Csaba, Mihalics Anita, Németh Iveta, Pikáli Róbert, Szabó Ákos és Vizi Zsolt szerepel.
Az önkormányzat megválasztotta a közrendvédelmi bizottság elnökét Ferencz László személyében, s bár a tíztagú komissziójában egyelőre összesen nyolcan vannak, ám a további két taggal később kívánja feltölteni. Ferencz tehát Garay Anikóval, Gőgh Péterrel, Kertai Kristiánnal, Kürti Mónikával, Nagy Sándorral, Németh Bélával és Papáček Péterrel fog együtt dolgozni. Az elnök az ülésen kifejtette, nem kis feladat előtt állnak és az előző négyéves ciklus elmaradásaival is foglalkozni kívánnak.
A tervek szerint a következő képviselő-testületi ülésre az új évben február 6-án kerül sor.
Fotó: Gúta TV