Tovább terjed a sárgaság a térségben.
A regionális közegészségügyi hivatal legújabb összesítése szerint már 99 megbetegedést tartanak nyilván három különálló járványgócban.
A legsúlyosabb a helyzet Ógyallán, ahol két családi járvány továbbra is aktív. Az egyik gócban eddig 85 esetet regisztráltak, a másikban tízet. Az érintett családok tagjai alacsony szociális és higiéniai körülmények között élnek, sokan több különböző címen a városban.
Újdonság, hogy Komáromban is kialakult egy új góc: augusztus óta négy fertőzést jelentettek egy családon belül.
„A helyzetet folyamatosan nyomon követjük, minden fertőzéssel kapcsolatba került személy orvosi felügyelet alatt áll, és kötelező védőoltást kap” – mondta Denisa Masárová, a komáromi regionális közegészségügyi hivatal vezetője.
Ógyallán fertőtlenítették azt az artézi kutat is, amelyet sokan ivóvízként használnak. A hivatal a járványveszély miatt továbbra sem ajánlja tömegrendezvények szervezését, és fokozottan ellenőrzi az élelmiszerboltokat, valamint a szociális intézményeket. Az iskolák a tanév kezdetétől emelt higiéniai üzemmódban működnek.
Az egészségügyi hatóság a gyermekorvosok figyelmét külön felhívta arra, hogy a két évnél idősebb gyerekek számára javasolható a hepatitis A elleni oltás olyan településeken, ahol nincs vezetékes víz, csatornázás, vagy nagyon alacsony a higiéniai színvonal.
A hepatitis A – közismert nevén fertőző májgyulladás vagy sárgaság – szennyezett vízzel, élelmiszerrel vagy közvetlen érintkezés útján terjed. Bár többnyire magától gyógyul, hosszú hetekig, akár hónapokig is elhúzódhat, és tömeges előfordulása súlyos közegészségügyi problémát okoz.
Címlapkép: freepik
