Elveszve, elhagyatva, egyedül a kietlen térségben, miközben a jólét utolsó szemetét próbáljuk felsöpörni. Ezt mutatja a Felvidéki nyomor című klip.
Miért nem jó? Ezzel az örök kérdéssel foglalkozik a gútai Jakuza Ritual új, kisfilmnek is beillő videóklipjében, ami a Felvidéki nyomor című cuccra érkezett Vekoval spanoskodva.
Kietlen – a nagyszigeti úton lévő – buszmegállóból indul a Felvidéki nyomor című klip, amely látleletet kíván adni a Szlovákiában élő magyarság mindennapjairól és egy mindenki által ismert helyzet adja hozzá a keretet: milyen az, amikor nem kapjuk meg azt a szerelmet, amiért sóvárgunk.
A gútai Jakuza Ritual már kis híján két évtizede rajta tartja az ujját a felvidéki társadalom-közösség ütőerén. Bármilyen igazságtalanság is érje az itt élő embereket, hangosan, a maga módszereivel próbálja erre felhívni a figyelmet. Akár a magyar nyelv használata, akár a politikai mocsár lehúzó ereje, vagy akár az elidegenedés a témája, mindig a lényeget fogja meg.
Nincs ez másként a Felvidéki nyomor című klipjében se, ahol kvázi egyfajta Yodaként próbál értelmes választ keresni arra, miért is vesz minket körbe a nyomor. Lelkesen asszisztál ehhez Veko, mint ifjú padavan, aki mint méltó követője érett bölcselettel adja meg a kívánt lázas ifjúság kiábrándult mivoltát.
A Felvidéki nyomor azonban nem akar világmegváltó lenni. A maga filmes eszközeivel, helyileg jól ismert arcokkal tárja a néző elé a kegyetlen valóságot: mind nyomorgunk. Ilyen vagy olyan formában, anyagilag vagy lelkileg, testileg vagy szellemileg. Sóvárgunk, vágyakozunk, remélünk, csalódunk és táncolunk önnön nyomorúságunk szemétdombján. A kitörés pedig nem látszik, mert a káprázat, a nyugatmajmolás és a nagyzási vágy elnyomja a lét valódiságát: az együvé tartozás, az összejövés lényegét.
Mindezeket kellő kameramozgással és a kissé animációsra hajazó képszínezéssel érzékeltette Dang Ding Erik azaz Jakuza Ritual, mint rendező. Ő maga csak egy nyúlfarknyi szerepben, egy utcán sepregető felvidéki képében jelenik meg. A jólét utolsó darabkái pedig a kukában végeznek.
Ahogy az látható a klipben, helyileg jól ismert arcok láthatóak. Kit úgy, kit amúgy ítélt meg a közvélemény. Ám mindnek van külön története is a klipben előadotton túl is. Ettől van még nagyobb mélysége a számnak. A szereplők önmaguk képviselete mellett még némi színészi képességet is megcsillogtattak. Mégpedig egészen jól, sőt. A hitelesség adott. Ehhez kellett egy jó casting, hogy ez így összeálljon és a Felvidéki nyomor az év eddigi legjobb szlovákiai magyar klipje legyen.
Lowbudget-hez képest pedig igazán kiemelkedő, hiszen úgy ragadja meg és valósítja meg témáját, ahogyan ezt még korábban senki nem tette. Jakuza Ritual és Veko szerzeménye tehát nem attól lesz jó, hogy andalítóan elgondolkodtató, hanem, mert pontosan ott ragadja meg a felvidéki nyomor témáját, ahol azt kell: a velejében. Talán nem véletlen, hogy éppen augusztus 20-án került fel a legnagyobb videómegosztó portálra.
És mint a legnagyobb figyelemfelkeltés a végén derül ki, egy régi jóbarátja, Sárközi Imre zenész emlékképe, mint a nyomorúságos érzés, a gyász feloldására irányuló próbálkozás. Nice job!
