Csak közösségi egészségügyi intézményként működnének.
Értetlenül áll Miroslav Jaška, a komáromi kórház igazgatója azon minisztériumi terv előtt, miszerint átsorolnák a kórházat az ötödik, úgynevezett közösségi kórház kategóriájába. Ez azt jelentené, hogy csak alapszolgáltatásokat nyújtanák.
Az igazgató szerint mindezt akkor, amikor éppen befejezés előtt áll egy 6 millió eurós beruházásuk az onkológiai részlegre, míg további 11 milliót az év végével átadandó sürgősségi felvétel kialakítására.
A tervezett kórházreform mindezt semmissé tenné, ugyanis az igazgató szerint, ha a tervek valósággá válnának, akkor a 110 ezer lakosú Komáromi járásból több tíz kilométert kellene megtenniük a betegeknek a szakellátásra. Tekintve, hogy a komáromi kórház csak rehabilitációs illetve ambuláns kezeléseket vállalhatna, nem lenne sebészet, neurológia vagy éppen onkológia.
Egyelőre a szaktárca nem kívánta kommentálni az értesülést, mint jelezték, még dolgoznak a terveken, amelyeket előreláthatóan még augusztusban bemutatnak.
Címlapkép: Fűri Gábor