700 ezer eurót költ rá a megye, már szombaton lezárják, hétfőtől kezdődnek a munkálatok.
A Nyitra Megyei Önkormányzat (NSK) augusztus 4-én, hétfőn megkezdi az Ógúta–Lándor csatorna feletti, III/1474-es számú út felett átívelő híd teljes körű felújítását. A beruházás több mint 700 ezer euróba kerül, a munkálatok előreláthatólag nyolc hónapig tartanak – jelentette be Branislav Becík, a megyei önkormányzat elnöke.
A híd 1982-ben épült, és jelenleg hivatalosan is VII-es, azaz „életveszélyes” minősítésnek megfelelő műszaki állapotban van. A szerkezetet súlyos károsodások jellemzik, különösen a járdaszegélyeknél tapasztalható beázások és a felső betonrétegek leomlása miatt – mondta el Juraj Bánsky, a megyei hivatal közlekedési osztályának szakértője.
Jön a nagygenerál
A rekonstrukció keretében szinte teljesen elbontják a meglévő felszerkezetet, beleértve a fő tartószerkezetet, az alátámasztásokat és a hídfő felső részeit. Megmaradnak ugyanakkor az alapozások és a pillérek, mivel ezek még kielégítő műszaki állapotban vannak. Az új híd felső szerkezete teljes egészében modern, a jelenlegi forgalmi igényekhez igazított kivitelben épül meg.
Már a felújítás előtt is korlátozott volt a forgalom a hídon: csak egyirányú közlekedést engedélyeztek, hogy csökkentsék a szerkezet terhelését. Most viszont teljes lezárásra kerül sor: augusztus 2-tól kezdve minden közlekedési mód – beleértve a gyalogosokat is – elől lezárják a területet.
17 kilométeres kerülő vár a közlekedőkre
A kivitelezés idejére egy 17,4 kilométer hosszú terelőút lesz kijelölve ideiglenes közlekedési táblákkal. A Komárom–Agyagos városrésztől indulva Kava községen keresztül halad majd, a III/1474-es útról Vágfüzes irányába, végül a Vízgazdálkodási Vállalat útvonalán vissza Kaván keresztül.
A kerülőutat csak 3,5 tonna alatti járművek használhatják, kivételt kizárólag a regionális közlekedési szolgáltató, az Arriva buszai képeznek.
A megyei önkormányzat szerint a híd felújítása elengedhetetlen, a jelenlegi állapota ugyanis már nem tette lehetővé sem a biztonságos közlekedést, sem a további halasztást.
Címlapkép: NSK