Hiánypótló lesz ez az oldal.
Legalábbis a tervek szerint egyfajta józan hang a túl sok, zavaros és kiismerhetetlen hátterű régiós médiatermékek között. Magam indítottam, saját büdzséből. Vagyis lényegében a tiétekből, és arra is fogok számítani, látogatottságban-olvasottságban. Egyelőre azt lehet mondani, hobbiból, egészen addig, amíg ez megoldható. Kísérleti jelleggel. Kezdetben fapadosan.
A hosszú évek alatt szerzett tapasztalatok alapján úgy gondoltam, Gúta megérdemel egy részrehajlás nélküli híroldalt. Nem szükséges jelezni, mennyire fontos manapság, hogy a dolgokat a maguk valójában lássuk és láttassuk. Erre törekszem 2001-től.
Az eltelt közel két évtized alatt számtalan olyat láttam, hogy egy-egy portál a saját megélhetése, létezésének bebiztosítása érdekében eladja magát. Ezért születhetett meg mindenkiben az az érzés, hogy valakik a háttérből irányítanak. A GútaOnline egy új irányba indul el. Ismeretlen, mert ez szűz terület, és nincs arra példa, hogy ez tud(na) esetlegesen működni, de törekedni kell rá. Főleg a mai fake news világában. Nem feltétlenül csak helyi híreket lehet találni. Gúta és 20-30 km-es körzetében történtek fognak helyet kapni, nem tervezetten, hanem, ahogyan az élet hozza.
Nincs ígéret, nincs vállalás. Hiszek abban, hogy a közösség, nemcsak a gútai, és azzal együtt a társadalomnak szüksége van világos és nyílt hangra. Ezt fogja közvetíteni a GútaOnline is.
A saját, azaz privát facebook oldalamon továbbra is lehet találkozni más helyeken megjelenő cikkeim linkjével, és itt pedig azon írásokat fogjátok találni, amely nem elég érdekes az országos elérésűeknek, azonban helyi szinten az itt élő emberek életére hatással van.
Kineveztem magam főszerkesztőnek. Ironikusan. Illetve kellett egy vezetői poszt. J A titulus azonban lényegtelen, sokkal fontosabb lesz a tartalom, ami reményeim szerint segít nektek abban, hogy jobban tájékozódjatok ebben a rohamtempóban változó világban. Legyen a GútaOnline egy kapaszkodó, egy biztos információforrás. Legyetek ebben partnerek.
Csak veletek sikerülhet!
Borka Roland